Frissítve:

Ezért mosd ki a ruhád, miután megvetted

Ezért mosd ki a ruhád, miután megvetted © Fotó: Getty Images
Hiába tűnik tisztának, számos baktérium tenyészhet az új ruhán.

hiba beküldése

Ruhavásárlás után a legtöbb ember egyszerűen beakasztja a vadonatúj darabot a szekrénybe, ahelyett, hogy a mosógépbe tenné. Ugyanis a szakemberek szerint az hiába tűnik tisztának, valójában számos szennyeződés található rajta – írja a msn.com.

Donald Belsito, a Columbia Egyetem bőrgyógyásza úgy fogalmazott, az üzletben vásárolt ruhákra olyan mérgező kemikáliák rakódnak, amelyek viszketést és kiütéseket is okozhatnak. Mint írják a különböző országokban más és más törvények vonatkoznak a kémiai elemek összetételére, ezért is okozhat gondot szervezetünknek azokra reagálása. A festéshez használt anilin bőrirritációt okozhat, viszont ha kimossuk a ruhák, könnyen elkerülhetjük a kellemetlen tüneteket.

A bőrgyógyász szerint a kémiai összetevők mellett azért is kiemelten fontos, hogy használat előtt kimossuk a ruhát, mert az üzletek próbafülkéjében számos baktériumok és gomba telepszik meg. – Azt javaslom, mielőtt viseljük a ruhát, mossuk ki kétszer, hogy az biztosan ne okozzon irritációt. Néhány órával később viselhetjük azt, de ez igazán nem nagy ár az egészségért – szögezte le az orvos.



További hírek a Életmód kategóriából
Ne utazzon a beteg, ha helyben is lehet kezelni
Miskolc - Nyiroködéma: az emberek öt százalékát érinti, már Miskolcon is van terápia. tovább »
Majka köszöni, hogy ő lett az Év Apája
Miskolc - Az Apa Magazin pályázatán szerezte meg a legtöbb szavazatot. tovább »
Nem a ruha teszi az embert – vagy mégis?
Debrecen - A stílustanácsadás nem luxus, hanem egy hosszú távú befektetés, hogy külsőnkkel elégedettebbek legyünk. tovább »
Tabutéma még a test és a szexualitás
Miskolc - A tantervnek része ugyan a felvilágosítás, de ideális esetben a szülő a legfőbb bizalmas. tovább »
Munkahelyet váltanék, hogyan kell felmondani?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A felmondást nem kell indokolni, ha próbaidő alatt állunk, vagy határozatlan [...] tovább »
Mennyire ismerjük az E-számokat?
Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc - Az élelmiszer-adalékok esetében létezik egy napi beviteli limit. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Detva vs. DVTK Jegesmedvék – Legalább ötvenen lesznek Gyetván
Miskolc - Ismeretes, hogy pénteken este rendbontás történt a miskolci jégcsarnokban rendezett DVTK Jegesmedvék – [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Agbegnenou már háromszoros világbajnok
Baku - Harmadik világbajnoki címét szerezte meg 63 kilogrammban a francia Clarisse Agbegnenou az olimpiai [...] tovább »
Fölényes győzelmet aratott Pozsonyban a magyar amerikaifutball-válogatott
Budapest/Pozsony - Fölényesen, 61-0-ra nyert a magyar amerikaifutball-válogatott Szlovákia csapatának vendégeként [...] tovább »
Wieland Dominik a Mezőkövesd Zsóry FC játékosa
Mezőkövesd - A Mezőkövesd Zsóry FC együttesét működtető gazdasági társaság szerződtette a korábban a [...] tovább »
Öt meccsre eltiltva a Nyékládháza és a Varbó játékosa – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő büntetéseket [...] tovább »
Tenisz ob – Valkusz és Jani a bajnok
Budapest - Valkusz Máté és Jani Réka nyerték a tenisz országos bajnokság egyéni küzdelmeit. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása