2012.06.1 17:36; Frissítve: 2012.06.1 17:36


Ezerötszázan jelentkeztek a Karrier Híd programba

Budapest, 2012. június 1., péntek (MTI) – A május végi határidőig ezerötszázan regisztráltak a közszférából elbocsátottak továbbfoglalkoztatását segítő Karrier Híd programba; egyharmaduk már el is helyezkedett – tudatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

A tárca közleménye szerint a januári létszámcsökkentésben ténylegesen érintettek több mint fele jelentkezett a programba. A közszférából távozók továbbfoglalkoztatását azzal segítik, hogy a piaci munkáltató számára egy éven keresztül jelentős adó- és járulékkedvezményt biztosítanak. 

A programmal – amelynek jelentkezési határidejét háromszor is meghosszabbították – az elbocsátottaknak elsősorban a verseny- és civil szférában való elhelyezkedését igyekeznek támogatni. A regisztráltak több mint harmada már el is helyezkedett – hangsúlyozták a közleményben.

A minisztérium közlése szerint a közigazgatási eljárások egyszerűsítésének eredménye, hogy a korábbiakban működő 650 kormányzati szerv helyett már csak 320 tevékenykedik, ezért vált szükségessé a foglalkoztatottak létszámának csökkentése januárban.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2