Frissítve:

Ezer nemzeti gárdistát vezényelt a mexikói határra a texasi kormányzó

Washington, 2014. július 22., kedd (MTI) – Rick Perry texasi kormányzó hétfőn bejelentette, hogy ezer nemzeti gárdistával erősíti meg a mexikói határ őrizetét.

hiba beküldése

Döntését azzal indokolta, hogy határozottabban kell fellépni a bűnözőkkel szemben, akik kihasználják, hogy egyre többen lépik át illegálisan az Egyesült Államok déli határát.

A republikánus kormányzó, aki fontolóra vette, hogy 2016-ban ismét versenybe szálljon a Fehér Házért, korábban Washingtontól kérte azt, hogy erősítse meg a Nemzeti Gárda jelenlétét a határövezetben. Az elnök és a kormányzó egyaránt parancsokat adhat a gárda helyi egységeinek, de mivel a döntést végül Perry hozta meg, az azzal járó havi 12 millió dolláros többletköltséget Texas államnak kell állnia.

John Nichols texasi főadjutáns (az állam gárdaegységeinek parancsnoka) kijelentette, hogy a katonák feladata elsősorban az elrettentés, nem a határsértők letartóztatása lesz, de ők az utóbbi feladatot is képesek lesznek ellátni.
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Perry kormányzó egyoldalú döntésénél hatékonyabb lenne, ha a kongresszus kétpárti támogatással megszavazná azt a törvényt, amely jelentős határbiztonsági beruházásokat tenne lehetővé és 20 ezer fővel erősítené meg az államhatár védelmét. Perry a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy miközben Washingtonban csak beszélnek, Texas cselekszik.

A térségben jelenleg a határőrizet háromezer ügynöke teljesít szolgálatot, akiket jelentősen leterhelt, hogy október óta több mint 57 ezer felnőtt kísérő nélküli gyerek és kamasz lépte át illegálisan az amerikai határt – több mint kétszer annyian egy évvel korábban.

A fiatalkorúak elsősorban Hondurasból, Guatemalából és Salvadorból érkeztek, ahol a szervezett bűnözés és a szegénység tömegesen kényszeríti az embereket arra, hogy külföldön keressenek biztonságot és megélhetést.

George W. Bush elnök 2006-ban a Nemzeti Gárda hatezer katonáját vezényelte a mexikói határövezetbe. 2010-ben Obama egy ennél kisebb létszámú erősítést küldött Texas, Kalifornia, Arizona és Új-Mexikó érintett övezeteibe, hogy elsősorban a légi őrjáratozásból és kábítószer-ellenes műveletekből vegye ki a részét.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Monica Bellucci és Jean-Paul Belmondo kapja a Lumiére-életműdíjat
Párizs - Életműdíjat kap Monica Bellucci és Jean-Paul Belmondo a Lumiére-díjátadó februári párizsi [...] tovább »
Videó: Elátkozott tárgyak, amiket senki sem tartana otthon!
Síró kisfiút ábrázoló kép, ami ránk gyújtja a lakást. Magától táncoló antik menyasszonyi ruha. Ősi [...] tovább »
Octavia Spencer és Jada Pinket Smith a csütörtökön kezdődő Sundance zsűrijében
Los Angeles - Zsűritagként vesz részt a csütörtökön megnyíló Sundance filmfesztivál munkájában Octavia [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Berlin és Bécs egyetért a határvédelem fontosságában, a menekültkvóták ügyét eltérően ítélik meg
Budapest - A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Illegális bevándorlás – Uniós szóvivő: az EU számolt a menekültek korábbi befogadásával a tagállamokra vonatkozó kötelező kvóták meghatározásánál
Brüsszel - Amikor az Európai Unió meghatározta az áthelyezésre jogosult menekültek tagállamokra vonatkozó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hajdúböszörményi TE: irány a Final Four!
Hajdúböszörmény - A böszörményi lányok az első meccsen eldöntötték a továbbjutást. tovább »
Fucsovics Márton – Ausztráliában is eljött Amerika!
Nyíregyháza - Fucsovics Márton olyat tett, amit magyar nagyon régen: harmadik fordulós Melbourne-ben. tovább »
Haraptak a Cápák: irány a négyes döntő!
Nyíregyháza - Akárcsak egy esztendeje, ezúttal is ott lesz a Hepp-kupa négyes döntőjében Nyíregyháza Blue [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Megint csak a csalódás maradt
Kisvárda - Elbúcsúzott a Magyar Kupa küzdelmektől a Kisvárda Master Good SE, miután veszített a Vác ellen. tovább »
Műkorcsolya Eb – Maszljanko 33. lett a férfiaknál
Moszkva - A legutóbbi öt alkalommal győztes Javier Fernandez vezet a férfiaknál a Moszkvában zajló műkorcsolya [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: Magyar Kupa – DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC 5-1
Miskolc – Szerdán a DVTK Jegesmedvék gárdája a Ferencvárosi TC csapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása