Frissítve:

Ezekről beszélünk, mielőtt meghalunk

Ezekről beszélünk, mielőtt meghalunk © Fotó: huffingtonpost.com
A család mellett a pénz is népszerű téma a halálos ágyon.

hiba beküldése

“Úgy unom már ezt az egészet”- a történelemkönyvek szerint ezek voltak Winston Churchill utolsó szavai mielőtt elhunyt, ugyanakkor a legtöbb ember érzelmes búcsút vesz a világtól, mielőtt távozik – írja a Huffington Post.

Egy kutatás, amely 2198 olyan fő részvételével zajlott, akik az elmúlt évben vesztették el szerettüket arra a következtetésre jutott, hogy a halálos ágyon a haldokló leginkább párkapcsolati és karriertanácsokat ad a hátramaradottak részére.

Az egy temetkezési vállalat által készített felmérés szerint a távozó emberek mintegy 83 százaléka valamilyen bölcsességgel búcsúzik rokonaitól, ismerőseitől. A kutatás alapján arra jutottak, hogy 62 százalék ad valamilyen párkapcsolati tanácsot. Az eltávozók több mint fele, 56 százalék beszélt a munkáról és 43 százalék adott életvezetési tanácsokat a család működéséhez.

A halálos ágynál népszerű téma még a pénz és az oktatás. A megkérdezettek 32 százaléka számolt be erről, hogy az utolsó mondatok ezekben a témákban hangoztak el.

Amikor a felmérésben résztvevőket arról kérdezték, mit gondolnak, miért fontos beszélni a kapcsolatokról az utolsó percekben, a legnépszerűbb válasz (29 százalék) az volt, hogy a haldokló úgy akar távozni, hogy tudja, szerettei boldogak lesznek halála után is.

De nem mindenki emlékszik vissza megható pillanatokként a búcsúra. A válaszadók hat százaléka úgy véli, a haldokló rokon “tanórát” próbált adni az élethez.



További hírek a Életmód kategóriából
Ha szól a vészcsengő
Régen úgy hitték, hogy az egészség a betegség ellentéte, ma már tudjuk, hogy ettől jóval többről van szó, [...] tovább »
Dobjuk ki a szemetesünket!
Miskolc - Elhatározás kérdése, hogy tudatos vásárlóvá váljunk és minimalizáljuk a szemetünket. tovább »
A feltételek javításával bővítené a kerékpározást az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
Budapest - A feltételek javítása hozzájárulhat a kerékpározás terjedéséhez, hiszen többen váltanak két [...] tovább »
Az autizmussal élőket és családjaikat segíti a Mosoly koncert
Budapest - Az autizmussal élők és családjaik megsegítésére gyűjtenek idén is a Mosoly koncerten, amelyen Rúzsa [...] tovább »
Életmódváltás: ideje a tettek mezejére lépni
Nyíregyháza - A szemléletváltás és a felvilágosítás nem elég, felelősséget is kell vállalni magunkért. tovább »
Napi horoszkóp – 2019. május 06.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása