Frissítve:

Ezekre a dolgokra kell odafigyelnünk próbaidő alatt

Ezekre a dolgokra kell odafigyelnünk próbaidő alatt
Nehézségekkel bármikor találkozhatunk életünk során, amelyeket muszáj megoldanunk. Ilyen lehet az álláskeresés is. Sok tényezőtől függ, hogy mennyi ideig tart, ameddig nem találunk egy jó munkát.

Elsősorban a saját aktivitásunktól függ a leginkább, hogy mennyire vetjük bele magunkat az álláskeresésbe. Azonban ne gondoljuk azt, ha megtaláltuk az ideális munkát, és végre túljutottunk az állásinterjún, hogy megnyugodhatunk. Amennyiben a HR-esek nekünk ítélték meg az adott munkát, akkor jobb, ha felkészülünk az első időszakra. Mint minden munkahelyen, így leendő munkáltatónk is egyelőre csak próbaidőre fog felvenni minket, ami 3 hónapig tart. Negyedév alatt sok minden el fog dőlni, többek között az is, hogy lesz-e maradásunk az adott cégnél. Különösen az első hét lehet a legnehezebb, ugyanis akkor zúdítanak ránk minden olyan információt, amely fontos lehet jövőbeni boldogulásunkhoz. Ilyenkor rengeteg minden kavaroghat a fejünkben, és első hallásra sok lehet az, amit mondanak nekünk a kollégák, de akkor is figyeljünk oda. Természetesen nem fogjuk megúszni a munkafolyamatokba történő betanulást. Akármennyi tapasztalatunk is van az adott szakmában, mivel új helyre kerülünk így meg kell tanulnunk bizonyos dolgokat, hogy mit hol találunk. Ahány munkahely, annyi szokás, de ha minden szabályt betartunk, és hallgatunk kollégáinkra, akkor könnyű szerrel vészelhetjük át az első időszakot. Eleinte előfordulhat, hogy nem vagyunk még biztosak egyes munkafolyamatokban. Ha így van, akkor bátran forduljunk segítségért munkatársainkhoz. Inkább kérjünk segítséget, minthogy valamit elrontsunk. Az első időszakban nagyon gondoljuk meg, hogy kiben bízunk meg.

Amennyiben tehetjük, akkor a munkahelyi pletykáknak ne dőljünk be, és lehetőleg ne beszéljünk ki senkit. Gondoljunk bele, mi leszünk az új munkavállalók az adott vállalatnál, és nem vetne ránk jó fényt az, ha úgy állítanának be minket, hogy csak pletykálkodni tudunk. Ugyanakkor próbáljunk meg nyitni kollégáink felé, mert 3 hónap alatt nemcsak a munkafolyamatokat kell megtanulnunk, hanem be is kell tudnunk illeszkedni munkahelyünkre. Ha a többiek munka után elmennek valamit meginni, és meghívnak minket, akkor menjük velük. Ez tökéletes alkalom lehet arra, hogy beilleszkedjünk a csapatba. Amennyiben mindent jól csinálunk, és a kollégák is megkedvelnek minket, akkor jó esélyünk van arra, hogy a próbaidő után meghosszabbítják szerződésünket, és felvesznek minket teljes állásba.

Munkalehetőségekkel szinte bárhol találkozhatunk, akár újságban, vagy interneten is. Manapság számos álláskereső portál áll rendelkezésünkre, ahonnan értesülhetünk a friss lehetőségekről. A kecskeméti hirdetések ajánlatai között szerepel fizikai és szellemi munkalehetőség is. A KecskemetAllas.hu állásportálon ellenőrizzük le mind a 32 kategóriát annak érdekében, hogy minél hamarabb ráleljünk a legszimpatikusabb munkalehetőségre. Ha úgy döntünk, hogy saját álláshirdetés feladáshoz folyamodunk, akkor jó, ha tudjuk, hogy részletességgel sok mindent elérhetünk. Minél részletesebben közlünk magunkról információkat, annál több esélyünk van arra, hogy a vállalatok felkeresnek majd minket. Ehhez azonban ne felejtsünk el megadni elérhetőséget. A mérnöki munkák között is nézelődhetünk a honlapon. Projekt Managereket egyre több helyre keresnek. Az alábbi feladatokkal találkozhatunk: árajánlat elkészítése, az alkalmazottak koordinálása és felügyelete, együttműködés a munkavállalókkal, és a projektekkel kapcsolatos anyagok elkészítése.

 

– PR cikk –


hiba beküldése



További hírek a Karrier kategóriából
Állásajánlat
A TÜF Kft. nyíregyházi telephelyére keresüA TÜF Kft. nyíregyházi telephelyére keresünk eredetvizsgáló [...] tovább »
Nem csak „szöveg” a karrier, tennének is érte
Debrecen - Az Y generáció tagjainak jellemzői az ambíció, a kreativitás és a folyamatos tanulás igénye. tovább »
Ha nem érezzük jól magunkat munkahelyünkön, akkor váltsunk!
Szakmai életünk sikere sok mindentől függ. Törekedjünk mindig arra, hogy munkánkat kellő odaadással, és [...] tovább »
A technológiának köszönhetően könnyebb álláshirdetéseket találni
Manapság számos módon kereshetünk állást magunknak. Régebben el sem tudtuk képzelni azt, hogy a modern [...] tovább »
Megtalálhatjuk helyünket egy multinacionális vállalatnál
Munkakeresésnél számításba kell vennünk azt is, hogy melyik az a vállalat, amelyikben szívesen dolgoznánk, és [...] tovább »
A Munkaügyi Központ lehetőségei
Az álláskeresést soha ne adjuk fel, mert nem tudhatjuk, hogy mikor bukkanunk rá a megfelelő lehetőségre. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kovács Soma bronzérmes a fedettpályás országos bajnokságon
Miskolc - Magyarország idei fedettpályás országos bajnokságán – február 17-én, Budapesten – sikeresen [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Vermes ásta meg a várdai vermet
Kisvárda - Rosszul kezdődött: a bajnokság során először veszített idegenben Kondás Elemér NB II-es futballcsapata. tovább »
Téli olimpia? Robotok? Síelő robotok!
Phjongcsang - A robotokat sebességük és manőverező képességük alapján értékelték. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Elődöntőben a Csíkszereda
Budapest, Csíkszereda - A Csíkszereda 3-0-ra legyőzte a vendég Dunaújvárost a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Értékes veszprémi döntetlen Flensburgban
Budapest - A Telekom Veszprém 31-31-es döntetlent játszott a német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Ferencváros nyerte az Eurokupa-visszavágó főpróbáját
Budapest - A Ferencváros 14-10-re legyőzte a vendég Miskolc csapatát a férfi vízilabda ob I középszakaszában, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása