Frissítve:

Ez kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk!

Ez kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk!
Azért hogy kiegyensúlyozott életet tudjunk élni, ahhoz sikeresnek kell lennünk. Elsődlegesen a munkánkban tudunk kiemelkedő sikereket elérni.

Nagyon könnyű beszélni róla, hogy mi is szeretnénk legalább egy középvezetői posztot betölteni egy vállalatnál. Azonban belegondoltunk már abba, hogy milyen felelősséggel jár egy középvezetői állás, nem is beszélve arról, hogy számos tulajdonsággal, és megfelelő tanulmányokkal is rendelkeznünk kell. Személyes tulajdonságainkat tekintve határozottnak, és céltudatosnak kell lennünk. Ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek egy komolyabb pozíció betöltéséhez. Ugyanakkor nagy lehet rajtunk a felelősség is, mivel egy középvezető döntése kihat a vállalat működésére. A döntésekért pedig felelősséget kell vállalni. A személyes tulajdonságokon kívül fel kell mutatnunk eredményeket, amelyek igazolják, hogy elvégeztünk egy főiskolát, vagy egyetemet. Egy középvezetői állás betöltéséhez nem elegendő az OKJ-s képesítés. Természetesen a tanulmányok mellett jó, ha rendelkezünk korábbi munkatapasztalatokkal is. A sikerhez vezető út rögös, de egy idő után kifizetődő lehet. Sokat kell dolgoznunk, és tennünk azért, hogy a munkatársak is elismerjék munkánkat, és egy idő után kiérdemeljük az előléptetést. Napjainkban sokan nem találják az egyensúlyt a magán és a szakmai élet között. Előfordulhat, hogy egy multinacionális vállalatnál túlórázni kell, és így a magánélet háttérbe szorul. Akkor lehet probléma ez, ha párkapcsolatban élünk, netán már gyermekeink is vannak. A sikerhez vezető út sokszor lemondásokkal jár, természetesen ez csak átmeneti állapot. Döntenünk kell tehát, hogy bevállaljuk-e ezt az utat. Egy magasabb pozícióhoz nem elegendő a felsőfokú végzettség. Muszáj rendelkeznünk egyéb képességekkel is, ha magasabb babérokra törnénk. A kiváló kommunikációs képesség, és jó problémamegoldó készség birtokában már jó esélyekkel indulhatunk. Ha kommunikációs képességeinkről még papírt is fel tudunk mutatni, az még jobb. Mindenhol akadhatnak problémák, és súrlódások, amelyeket meg kell tudni oldani. Továbbá ha a munka csapatmunkát igényel, akkor legyen meg bennünk az alkalmazkodó készség is. Dolgoznunk kell azon, hogy mindezeket a tulajdonságokat elsajátítsuk. Álláskeresésre sok információs anyagot használhatunk. Újságok hirdetéseiben is találhatunk egy-egy jó lehetőséget, akár szórólapokon is hirdethetik magukat a vállalatok, de a legjobb ajánlatokat interneten érhetjük el. Keressünk rá bizalommal az zalaegerszegallas.hu portálra, és válogassunk a felkínálkozó lehetőségek közül. Az állások között találunk szellemi és fizikai munkát is. Fedezzük fel az oldal lehetőségeit, és éljünk velük. Először is nyugodtan adjuk fel saját hirdetésünket, amellyel felvesszük a versenyt a többi állást keresővel szemben. Egy hirdetéssel sajátmagunkat fogjuk képviselni. Önéletrajzunkat is töltsük fel. Mindezeket megtehetjük úgy, hogy nem kell fizetnünk, de regisztrálnunk sem kell az oldalra. A 32 álláskategória közül nézzük át a mérnöki állások kategóriát, ha érdekel minket az ágazat, és inkább reál beállítottságúnak mondjuk magunkat. A vállalatok meghirdethetnek egy állást akár villamosmérnök pozícióba is. Az ideális jelentkezőnek mérnöki végzettséggel, “B” kategóriás jogosítvánnyal, német vagy angol nyelvtudással kell rendelkeznie. A munkaidő a legtöbb esetben napi 8 órás foglalkoztatásban történik. Még több lehetőséget megtalálunk az állásportálon, vagy az oldal facebook és twitter oldalán.

– PR cikk –


hiba beküldése

Címkék:


További hírek a Karrier kategóriából
Hogyan legyünk boldogabbak a mindennapi életben?
Mindenki arra vágyik, hogy boldogabb legyen, növelje az életszínvonalát, és olyan életet éljen, amivel [...] tovább »
Continental és Debreceni Egyetem: együttműködés a kulcs
A munkaerőpiacon gyakorlati képzést és azt követően munkalehetőséget biztosít a Continenal az egyetemen [...] tovább »
“Hallottam, hogy mennyire jók a cégnél a munkakörülmények, ezért jelentkeztem sofőrnek a Trans-Sped-hez”
A Trans-Sped stabil cégként több szakmában is vonzó lehet a munkát keresők számára. Szűcs Szabolcs úgy [...] tovább »
Ilyen a Continentalnál dolgozni
Első kézből, öt munkavállalótól tudhatjuk meg, hogy érzik magukat a technológiai vállalatnál. tovább »
Állásbörze a Kelettel- 2019
Nyíregyháza, Continental Arena, 2019. március 27. tovább »
Állásbörze az Északkal- 2019
Tiszaújváros, 2019. március 5. és Kazincbarcika, 2019. március 20. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: Szécsi Márk is ott van a sportnapilap válogatottjában
Debrecen - A Loki támadója győztes gólt szerzett a hétvégi keleti rangadón. tovább »
Miami tenisztorna – Babos meccse eső miatt csúszik
Budapest/Miami - Az eső miatt szerdára csúszik Babos Tímea mérkőzése a Miamiban zajló keménypályás [...] tovább »
Szlovák-magyar – Gulácsi: szervezett játékra és agresszív mentalitásra van szükség
Telki - Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a jól megszervezett csapatjáték és az [...] tovább »
Térdműtét vár a kézilabdázó Bartók Donátra
Budapest/Lemgo - Térdműtét vár Bartók Donátra, a német TBV Lemgo Lippe magyar válogatott kézilabdázójára. tovább »
Tiszalök vs. Kemecse – A pályán történtek mindkét szakvezetőt felzaklatták…
Kemecse - Szombaton a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportjában Tiszalökön szerepelt a Kemecse gárdája, a [...] tovább »
Kék Cápák – Szép győzelemmel lepték meg
Nyíregyháza - A Blue Sharks remek védekezéssel múlta fölül a közvetlen riválisát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása