Frissítve:

EYOF – Halász arany-, Gercsák ezüstérmes

Budapest, 2013. július 18., csütörtök (MTI) – Szerdai kalapácsvető sikerét követően Halász Bence csütörtökön a diszkoszvetést is megnyerte az utrechti Európai Ifjúsági és Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása alapján Halász már első kísérletével elérte idei legjobbját, a 61,13 méteres dobást pedig riválisai nem tudták megközelíteni.

Bácskay Zsófia – aki hétfőn kalapácsvetésben a magyar küldöttség első aranyát nyerte – súlylökésben negyedik lett. Szintén negyedikként zárt a gerelyhajító Prima Balázs.

A nap második magyar érmét a cselgáncsozó Gercsák Szabina szerezte: a 63 kilogrammos súlycsoport küzdelmeinek döntőjében ugyanazzal a holland Lisa Mullenberggel találkozott, akit júniusban az ifjúsági Európa-bajnokság fináléjában legyőzött, ám ezúttal a hazai közönség előtt szereplő versenyző egyetlen intéssel diadalmaskodott.

Tornában a fiúk egyéni összetett versenyében Kardos Botond a hatodik helyen zárt.

A 15-17 évesek hollandiai seregszemléjén 77 sportoló képviseli Magyarországot.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
„Az idény leggyengébb játékával szereztünk fontos három pontot”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 11. fordulójában vasárnap két meccset játszottak. tovább »
„Nehéz volt ez a győzelem, mint az iskolatáska”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 11. fordulójában öt mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – A Debrecen is továbbjutott
Debrecen - A DVSC-TVP hazai pályán hat góllal legyőzte a lengyel Metraco Zaglebie Lubin csapatát a női kézilabda [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Debrecen csak 27 pontot szerzett
Budapest - Az előző idényben ezüstérmes Pénzügyőr SE hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a DEAC csapata [...] tovább »
„Egyszer vezettünk a mérkőzésen, de a legjobb pillanatban”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 11. fordulójában négy mérkőzést rendeztek meg [...] tovább »
“Sérülés nélkül húztuk le a mérkőzést”
Hajdú-Bihar – Íme, a megye II-es bajnokság déli csoportjában vasárnap játszott mérkőzés eredménye. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Kontinentális Kupa – Továbbjutott a DVTK Jegesmedvék csapata
Brassó - A DVTK Jegesmedvék csapata továbbjutott a jégkorong Kontinentális Kupa második köréből, miután a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása