Frissítve:

EY: kevés pénz jut IT-biztonságra

Budapest, 2013. december 5., csütörtök (MTI) – Nincs megfelelő forrásuk és elég szakemberük a világ cégeinek az IT-biztonságra: kétharmaduk szerint nem tudnak a szükségesnek megfelelő mennyiségű pénzt költeni erre a területre, miközben döntő többségük egyre több külső támadásról számol be – derül ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég MTI-hez eljuttatott kutatásából.

hiba beküldése

Az EY éves nemzetközi információbiztonsági felmérésében mintegy kétezer válaszadó adatait dolgozták fel a világ 64 országából.

A közlemény idézi Ficsor Attilát, a cég informatikai biztonsági üzletágának menedzserét, aki elmondta: a kibertámadások száma évről-évre exponenciálisan növekszik. Ma már a cégeknek nem azt a kérdést kell feltenniük, hogy éri-e majd őket külső támadás, hanem azt, hogy mikor történik ez meg.

A szakember rámutatott: nemcsak az érzékeny adatok ellopása jelenthet problémát, a támadás miatti szolgáltatások kiesése is komoly pénzügyi veszteséget okozhat. A cégeknek így mindig mérlegelniük kell, hogy mi a kockázattal arányos költség, amit érdemes és fel is kell vállalni – mondta.

Az EY szerint a válaszadók 59 százaléka a külső támadások növekedéséről számolt be, harmaduk szerint pedig a belső fenyegetések száma is emelkedett az elmúlt egy évben. A megkérdezettek 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem jut elég pénz az IT-biztonságra a cégen belül, 50 százalékuk szerint pedig komoly problémát jelent, hogy nincs megfelelő szakemberük erre a területre.

Nemcsak a szakemberek és a megfelelő pénzügyi források hiánya sodorhatja veszélybe a cégeket. A válaszadók harmada egyáltalán nem, míg további harmada pedig csak érintőlegesen foglalkozott a kibertámadások proaktív azonosítását és a védekezést támogató eljárások kialakításával, a piacon elérhető technológiai megoldások bevezetésének lehetőségeivel.

Az EY nemzetközi felmérése rámutat: a cégek számára az adathalászat, a rosszindulatú szoftverek, valamint a spamek jelentik jelenleg a legnagyobb külső fenyegetést. Biztonsági szempontból a vállalatok úgy értékelték, hogy a mobileszközök használata jelenti a legnagyobb védelmi rést. Ezt követik a közösségi médiában, és a felhőalapú szolgáltatásokban rejlő kockázatok.

 – MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Biztosították fejlődésük dinamikáját
Miskolc - Bővített és modernizált a törlőkendők gyártásával foglalkozó cég. tovább »
Fehéroroszország leállította az üzemanyag-exportját
Moszkva - Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló [...] tovább »
Kulturális alapú gazdaságfejlesztés Szerencsen
Szerencs - Közös pont címmel tartott a közelmúltban a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei [...] tovább »
Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium
Budapest - A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági [...] tovább »
Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is
Luxemburg - Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai [...] tovább »
Már igényelhetőek a támogatások
Nyíregyháza - Elérkezett az egységes (terület- és állatalapú) kérelmek benyújtásának időszaka. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A Vidi igazolta, hogy jobb csapat, mint mi, megérdemelten nyerte a párharcot”
Debrecen – A DVSC vs. MOL Vidi FC (0-3) Magyar Kupa elődöntős visszavágó után a két edző, Herczeg András és [...] tovább »
Mindent megtett a Loki, hiába
Debrecen - Csak a szokásos már megint: jól játszott a Loki, de persze ismét a Vidi járt jobban. tovább »
Asztalitenisz-vb – Madarász bravúrral a 32 között, Pergel kiesett egyesben
Budapest - Madarász Dóra bravúros győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé, Pergel Szandra számára viszont a [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Kecskeméten szerzett előnyt a Kaposvár
Kecskemét - A Kaposvár négy szoros játszmát követően 3-1-re nyert Kecskeméten a férfi röplabda Extraligában, [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – A magyarok szerdai programja
Budapest - A magyar játékosok programja a budapesti asztalitenisz-világbajnokság szerdai játéknapján. tovább »
Budapesti tenisztorna – Györe nyert, Valkusz szerdán játszik
Budapest - A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a második fordulóba az 586 140 euró [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása