Frissítve:

Évről évre megújul az adventi villamos Miskolcon

Különleges adventi villamos állt forgalomba Miskolcon Különleges adventi villamos állt forgalomba Miskolcon - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Hetedszer is tud újat mutatni a miskolci adventi villamos.

hiba beküldése

Volt, aki a pirosat, más az óarany színűt imádta. Van, akinek a tavalyi csodaház, másnak pedig az idei jégpalota az eddigi legszebb. Ahány ember, annyiféle ízlés, egy viszont biztos: az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény már hetedik éve számít látványosságnak Miskolcon, melyet nemcsak a helyiek, de turisták is megcsodálnak. Sőt, több vlogger is érdemesnek találta a szerelvényt arra, hogy összeállítást készítsen róla.

Együtt díszítik

– Legelőször 2012-ben indult el a miskolci adventi villamos, akkor még szerényebb díszítéssel, viszont a városlakók azt is imádták, így nem volt kérdés a folytatás – kezdte Vaskó Tiborné, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) operatív igazgatója.

villamos-14-aj

Apróság, de 2012-ben még a 210-es pályaszámú volt az adventi, „őt” 2013-ban váltotta a 202-es, amely azóta is betölti ezt a funkciót.

villamos-16-aj

– A tervezés már a nyári hónapokban elkezdődik, és az új ötletek közül közösen választjuk ki azt, amit megvalósítunk együtt. Fontos, hogy mindig újat mutassunk az utazóknak – mondta az operatív igazgató. Ahogy arról beszámoltunk, az idei szerelvényt nem matricázták, hanem kézzel festették és 3D-s elemekkel is díszítették. A „meseszép jégpalota” január 6-áig rója köreit a miskolci villamospályán.

ÉM-TÁ


A stadionrekunstrukció révén a diósgyőri tribünt is átépítik
Megjegyzem, ha történetesen nem szerepelt volna szépen a DVTK, normális stadionra akkor is szükség lenne. Bujdos Attila írása.Százötven millió forintot szavazott meg a miskolci közgyűlés a diósgyőri labdarúgás támogatására. A döntést azzal indokolták, hogy a DVTK várhatóan kilép a nemzetközi porondr...

A stadionrekunstrukció révén a diósgyőri tribünt is átépítik
Megjegyzem, ha történetesen nem szerepelt volna szépen a DVTK, normális stadionra akkor is szükség lenne. Bujdos Attila írása.Százötven millió forintot szavazott meg a miskolci közgyűlés a diósgyőri labdarúgás támogatására. A döntést azzal indokolták, hogy a DVTK várhatóan kilép a nemzetközi porondr...



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
Látványos baleset Miskolcon
Miskolc - Hárman sérültek meg abban a közlekedési balesetben, ami Miskolcon történt a Szilágyi Dezső utcán [...] tovább »
Múzeumok, a két ünnep között is Miskolcon
Miskolc - A Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyei az ünnepek alatt is várják a kiállításlátogató közönséget. tovább »
Fölszállott a páva – A második középdöntővel folytatódik a tehetségkutató
Budapest - A második középdöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők [...] tovább »
700 ezer forint értékű kábelt loptak – előzetesbe kerültek Miskolcon
Miskolc - Lopás bűntette miatt indult büntetőeljárásban csütörtökön a Miskolci Járásbíróság [...] tovább »
Miskolci járőrök mentettek életet
Miskolc - Időben érkezett a rendőri segítség, ahhoz a budapesti férfihoz, aki végzetes lépésre szánta el [...] tovább »
Mentősöknek segítettek a miskolci lovagok
Miskolc - Tíz GPS-t kapott a mentőszolgálat a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrendtől. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása