Frissítve:

Évértékelő – A Fidesz minden támogatást megad a bejelentett intézkedésekhez

Budapest – A Fidesz kész minden támogatást megadni az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett intézkedések bevezetéséhez és a szükséges törvényalkotási munkához – közölte a nagyobbik kormánypárt az MTI-vel.

Hozzátették: az ellenzéki pártoknak ismét lesz lehetőségük, hogy végre a magyar fiatalok és gyermekes családok mellé álljanak.

A kormányfő vasárnapi évértékelőjén hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.

A Fidesz-frakció közleményében azt írta: 2010-ben, amikor a “balliberálisoktól” átvették a kormányzást, azt vállalták, hogy a gyermekes családokat minden erővel segíteni fogják. A gyermekek és a család védelme azóta még fontosabbá vált, hiszen “Európában éppen hatalomra tör az a politikai erő, amely bevándorlók betelepítésével és nem a családok támogatásával képzeli el Európa jövőjét” – emelték ki. Hozzátették: ehhez a bevándorláspárti oldalhoz politikai ellenfeleik is csatlakoztak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása