Frissítve:

Eurovíziós Dalfesztivál – ByeAlex döntős

Eurovíziós Dalfesztivál – ByeAlex döntős
Malmö, 2013. május 16., csütörtök (MTI) – Bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben.

hiba beküldése

ByeAlex a malmői verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a szombati 26-os döntő résztvevője.

A magyar énekes magabiztos, hibátlan produkciót nyújtott, amely a teltházas Malmö Arenában is tetszést aratott.

Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben ByeAlex tizenkettedikként lépett színpadra, és jól, tisztán énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene előre rögzített felvételről megy). Előadását a testvére, Amiizmus által készített háttérgrafikák kísérték, ByeAlex fekete bőrfelsőben és szürke sapkában énekelt, mögötte Wéber Helga vokálozott, mellette Kővágó Dániel gitáros volt a színpadon.

A Kedvesem című dal szövege – ahogy azt korábban az MTI-nek ByeAlex elmondta – egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait. Az elhangzott változat egy remix, amelyet az eredeti sávokra Zoohacker (Palásti Kovács Zoltán) készített.

A tíz döntőbe jutott produkció listája nagyjából megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal, bár ByeAlexet kevesen várták a döntőbe. Szintén bekerült a fináléba az örmény Dorians, a román Cezar, az azeri Farid Mammadov, a finn Krista Siegfrids, a máltai Gianluca, az izlandi Eythor Ingi, a görög Koza Mosztra és Agaton Jakovidisz, a végső esélyesek között is emlegetett norvég Margaret Berger (dalának címe: I Feed You My Love), illetve a grúz duó, Nodi Tatisvili és Sophie Gelovani.

A teltházas Malmö Arenában látványos showműsor foglalta keretbe a 17 dalt. A nemzeti zászlókat lobogtató rajongók a sajtóközpontban is remek hangulatot teremtettek. Meghívott vendégként jelen volt a svájci Lys Assia, aki 1956-ban az első Eurovíziós Dalfesztivál nyertese volt Refrain című dalával.

A csütörtöki 17 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok (valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Németország és Spanyolország) részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még szerdán este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A korábbi, keddi első elődöntőből a dán Emmelie de Forest, az orosz Gyina Garipova, az ukrán Zlata Ohnevics, a moldovai Aliona Moon, a litván Andrius Pojavis, a holland Anouk, az ír Ryan Dolan, a fehérorosz Alena Lanszkaja, a belga Roberto Bellarosa, valamint az észt Birgit került a döntőbe, amelynek kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (Bonnie Tyler), Franciaország (Amandine Bourgeois), Olaszország (Marco Mengoni), a házigazda Svédország (Robin Stjernberg), Spanyolország (az ESDM) és Németország (a Cascada).



Az akusztikus és elektronikus popzenét egyaránt játszó ByeAlex (Márta Alex) azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy március elején megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt Kedvesem című dalával. A 28 éves énekest idén jelölték Fonogram-díjra az év felfedezettje kategóriában.

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén a We Are One (Egyek vagyunk) szlogen jegyében zajló malmői versenyen 39 ország képviselői vesznek részt. A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával.

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt – kisebb-nagyobb megszakításokkal – az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával a döntő 24. helyén végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

– MTI, Gulyás István –



További hírek a Bulvár kategóriából
A helyzetfelismerés csúcsa: hihetetlen, de megúszta a motoros
Vietnam - A fiatal férfi időben kapcsolt, így nem került a kerekek alá. tovább »
Kevésnek bizonyultak a debreceni x-faktorosok
Debrecen - Technikai problémák és a zsűri szigorúsága miatt esett ki a két fiú a szombati műsorban. tovább »
Videó: Zárjuk a hetet egy parádés failválogatással
Balszerencsés méhész, zakózás a játszótéren és egy vécécsésze, ami nem bírta a kiképzést: szokás szerint [...] tovább »
Ismét vádat emeltek Berlusconi ellen a “bunga-bunga” partik miatt
Róma - Hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken Silvio [...] tovább »
Családi fotók újratöltve: zseniálisan újraihletett pillanatok a régmúltból
USA - Mindenki szereti újraélni a boldog emlékeket, és vannak olyanok, akik ezért komoly erőfeszítéseket [...] tovább »
Egy jótékony hajléktalan kitalált történetével csaltak ki 400 ezer dollárt internetes adományozóktól
London - Egy nemes lelkű hajléktalanról szóló szívmelengető, ám kitalált történettel csalt ki több mint 400 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Súlyemelő ob – Nagy 14-edszer, Gyurkovics 11-edszer bajnok
Szombathely - Az esélyesek sikerét hozta az országos súlyemelő-bajnokság vasárnapi zárónapja Szombathelyen: a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Magabiztosan nyert otthon a Corona Brasov
Brassó - A Corona Brasov magabiztosan, 5-1-re kerekedett a vendég Hokiklub Budapest csapata fölé a jégkorong Erste [...] tovább »
„Már építjük a művészbejárót Felsőzsolcán…”
Felsőzsolca, Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában egy meccset játszottak vasárnap. tovább »
Curling Eb – Egy-egy győzelem és vereség a női válogatott vasárnapi mérlege
Tallinn - A magyar női curlingválogatott vasárnap előbb reggel 10-7-re legyőzte a szlovén csapatot, majd délután [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Vendégként nyert a Kaposvár
Budapest - A MÁV Előre házigazdaként, a Kaposvár vendégként nyert a férfi röplabda NB I alapszakaszában. tovább »
Vívó vk – Ötödik a férfi kardcsapat Algírban
Algír - Ötödik helyen végzett vasárnap a magyar válogatott a férfi kardozók algíri világkupaversenyén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása