Frissítve:

Európában is erősítené pozícióját a Chevrolet

Budapest, 2013. június 22., szombat (MTI) – A General Motors egyik fő márkája, a Chevrolet az idei évre egyelőre még a tavalyi 2 százalék körüli piaci részesedés megtartását látja reálisnak a magyarországi piacon, miközben 2,5 százalékot meghaladó európai teljesítményén tovább javíthat, mivel a márka az egyetlen bővülő piaci szegmensben, a szabadidőautó (SUV) kategóriában erősít – tájékoztatta Kaszás Zoltán, a Chevrolet Magyarország pr-vezetője az MTI-t.

hiba beküldése

A Chevrolet márkakereskedők tavaly megközelítőleg 1000 járművet adtak el Magyarországon, holott 2006-ban a magyar piacon az éves eladás a 8500 darabot is megközelítette, 4 százalékos piaci részesedéssel. A magyarországi újautó-piac drasztikus zsugorodásával párhuzamosan a márkakereskedések száma is csökkent: jelenleg mindössze 22 kereskedő foglalkozik ezzel a márkával, számuk az utóbbi évben harmadával lett kevesebb.

Kaszás Zoltán rámutatott: a magyar gépjárműpiac jellemzője, hogy az eladások 70-80 százaléka céges flottavásárlás, a kereskedők számára a válság éveiben ez volt a mentőöv a magánvásárlások drasztikus visszaesése közepette. A Chevrolet értékesítésének azonban jellemzően kevesebb mint a fele flottaeladás, amit az is magyaráz, hogy az elmúlt időszakig nem rendelkezett a flottavásárlói igényekhez igazodó modellpalettával.

A Chevrolet ezért nagy reményeket fűz ahhoz, hogy mára minden szegmensben jelen van, az utóbbi időszakban 14 új modellel frissítette fel autómodell-palettáját. Az európai piaci bővüléshez lökést adhat sportcélú haszonjárművek, szabadidőautók (SUV – sport utility vehicle) családjának bővítése egy kiskategóriájú modellel, a Traxszal. Az európai autópiacon jelenleg egyedül a SUV-szegmens tud növekedni.

Kaszás Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Chevrolet hiteles gyártó a SUV szegmensében, mivel 78 évvel ezelőtt, 1935-ben hozta ki a Chevrolet Suburban Carryallt, amely az első SUV modell volt.

A Chevrolet a General Motors egyik világmárkája, amely évente körülbelül 4 millió járművet ad el, több mint 140 országban, ezzel a negyedik legtöbb autót értékesítő márka. 2010-ben a piaci részesedése Európában 2,5 százalék fölé emelkedett, 477 194 autó értékesítésével. Európai márkakereskedői és márkaszerviz-hálózata 2700 tagú.

A GM michigani csoportjának márkáját kezdetben, 2006-tól az Opel Southeast Europe koordinálta Magyarországon, majd a General Motors Hungary árszervezésével a két márka kereskedelmének irányítása szervezetileg különvált egymástól.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Zaklatási ügyek – Jelentkezett vevő a Weinstein-cégre
New York - Egy amerikai üzletasszony tette az első ajánlatot a Weinstein Company produkciós cég megvásárlására. [...] tovább »
Kémkedés vádjával eljárást indítottak egy ukrán újságíró ellen Fehéroroszországban
Kijev, Minszk - Kémkedés vádjával büntetőjogi eljárást indítottak Fehéroroszországban egy ukrán újságíró [...] tovább »
A The New York Times felfüggesztette megbízatásából fehér házi tudósítóját szexuális zaklatás vádja miatt
Washington - A The New York Times című amerikai napilap hétfőn felfüggesztette megbízatásából fehér házi [...] tovább »
Donald Trump bejelentette: Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájára helyezi
Washington - Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya Észak-Koreát a terrorizmust támogató [...] tovább »
Felnőttszerepben próbálhatták ki magukat gyerekek a gyermekjogok világnapján
Budapest - Kipróbálhatták magukat felnőttek szerepében és elmondhatták a véleményüket a világról, a [...] tovább »
A túlsúlyos nőknél nagyobb mellrákos daganatot diagnosztizálhatnak
Stockholm - A túlsúlyos nőknél nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a mell nagyobb daganatát egy svéd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balkányi bronz az év végére
Balkány - Az utolsó idei országos bajnoki döntőket rendezték az elmúlt hetekben a szabadfogású birkózás [...] tovább »
DVSE: Visszavágnának a BVSC-nek
Debrecen - A DVSE csapata szerdán az OB I-es bajnokság 8. fordulójában a fővárosba utazik, ahol a BVSC-Zugló lesz [...] tovább »
Curling Eb – Újabb két magyar vereség
Budapest, St. Gallen - Mindkét magyar válogatott kikapott a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság hétfői [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Szomorú hétfő a Kontinentális Kupa után
Miskolc - Elszalasztott esély volt a vasárnap esti Ritten Sport ellen elvesztett DVTK Jegesmedvék-­meccs. tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Fiatal magyar csapat játszik Lengyelországban
Budapest - Fiatal átlagéletkorú magyar válogatott szerepel a lengyelek otthonában a férfi kosárlabda [...] tovább »
Bajai András a Magyar Sí Szövetség új elnöke
Budapest - Bajai Andrást választotta meg elnöknek hétfői tisztújító közgyűlésén a Magyar Sí Szövetség. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása