Frissítve:

Európába is csempészett embereket két kínai bűnbanda

Peking, 2014. február 13., csütörtök (MTI) – Két embercsempész banda akadt horogra az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban, a rendőrség 20 hónapos nyomozásának eredményeképpen – jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap csütörtökön.

A tartományi rendőrség kiderítette, hogy a bűnözői csoportok legalább 32 embert juttattak hamis papírokkal európai országokba, Japánba és az Egyesült Államokba.

Az egyik csoport vezetője egy 55 éves Jan családnevű pekingi férfi, társaival 165 olyan embert gyűjtött össze, akik szerettek volna az Egyesült Államokba kijutni. Vízumkérelmüket, annak dokumentációját ők intézték, de a kérelmezők közül mindössze húszan kapták csak meg a beutazási engedélyt. Közülük 19-en soha nem tértek vissza.

A bandának 14 tagja volt, és az illegális üzlettel 1,71 millió jüant (64 millió forint) kaszáltak. A bíróság valamennyiüket bűnösnek találta és kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket.

A másik csapat mindössze öt emberből állt, egyik akciójukban 13 embernek segítettek Japánba jutni, akik közül egy sem tért vissza. Az utazásszervezők embercsempészetnek minősülő tevékenységükből 1,75 millió jüant (65,7 millió forint) kerestek. Az ő büntetésükről nem szól a jelentés.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét
London - Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint [...] tovább »
Berlinale – Összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja
Berlin - Elkészült a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia [...] tovább »
Harmadszor is elutasította Iohannis a román kormányfő miniszterjelöltjeit
Bukarest - Harmadszor is elutasította Klaus Iohannis román elnök Viorica Dancila kormányfő miniszterjelöltjeinek [...] tovább »
Hihetetlen videó: Íme a világ legnagyobb fehér cápája – A búvárok meg úgy úszkáltak vele, mintha csak egy cuki delfin lenne
Hawaii - A Deep Blue névre keresztelt cápa a legnagyobb fehér cápa, amit kamerák valaha megörökítettek. [...] tovább »
Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem
Washington - Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint [...] tovább »
Videó: A természet nagy úr – Ijesztő felvétel az Alpokban hömpölygő lavináról
Az Alpok osztrák magaslatain 5 méternél is magasabb hóvastagságot mértek, a Tátra szlovák oldalán pedig több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása