Frissítve:

Európa Liga – A West Ham indulhat a fair play-ranglista alapján

Budapest/London, 2015. május 27., szerda (MTI) – A fair play-ranglista alapján az angol élvonalból a West Ham United indulhat a labdarúgó Európa Liga 2015/16-os szezonjában.

A Premier League honlapján közzétett sorrend szerint a bajnoki idényt a 12. helyen záró londoni együttes a Liverpoolt és a Manchester Cityt megelőzve lett első a sportszerűségi versenyben.

Az európai szövetség (UEFA) pénteken jelentette be, hogy Hollandia, Anglia és Írország végzett a sportszerűség alapján elkészített rangsor képzeletbeli dobogóján, így az EL első selejtezőkörének mezőnye a West Ham mellett egy-egy holland és ír gárdával egészül majd ki.

A fair play-ranglista elkészítésénél az UEFA az ellenféllel és a játékvezetővel szemben tanúsított tiszteletteljes viselkedést, a közönség és a csapattagok magatartását, valamint a sárga és piros lapok számát veszi figyelembe. Minden olyan versenysorozat találkozóit figyelik, amely az UEFA égisze alatt fut.

A győztes országok azt a csapatot kötelesek elindítani az EL-ben, amely a hazai fair play-rangsorban az élen áll.
Magyarország a 36. lett az 54 tagország közül.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
EYOF – Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul
Győr - Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Tizenhárom ország versenyzői az öttusázók fedettpályás idénynyitóján
Budapest - Tizenhárom ország 72 öttusázója indul a hagyományos budapesti idénynyitón, a hétvégi budapesti [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi KKA
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 12. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét [...] tovább »
Alaposan megizzasztják őket
Berettyóújfalu - Trenyó, Rábl és Gál is bízik benne, hogy „túléli” a keretszűkítést, és utazhat [...] tovább »
VRCK: tizenkét nap alatt négy nemzetközi ligamérkőzés
Kazincbarcika - Ismertté vált a Vegyész RC Kazincbarcikának a Közép-Európa Ligában a részletes programja. tovább »
Diósgyőri ezüst az Olimpici versenyen
Miskolc - Nagy Emma, a Diósgyőri Vívó Egyesület versenyzője a 2. helyen végzett a január 22-én Budapesten, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Szentpáli nyerte a Fekete-emléktornát
Miskolc - Január 13-14-re írták ki a szervezők az idei, XXVI. Középiskolás Fekete László Teremlabdarúgó Kupát. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása