Frissítve:

Európa Kulturális Fővárosa – napokon belül kiírják a pécsi nemzetközi tervpályázatokat

2009 végére elkészül minden olyan építmény, amely az Európa Kulturális Főváros Programhoz kapcsolódik – ezt ígérte pénteken Pécs polgármestere. A nemzetközi tervpályázatokat napokon belül kiírják. A nemzetközi zsűri 6-8 hónap alatt választja ki azokat az épület-terveket, amelyeket megvalósítanak majd.

hiba beküldése

A Zsolnay Kulturális Negyedet, a hangversenytermet, a nagy kiállítóteret és a könyvtárat 35 milliárd forintból építik meg, a pénzből parkokat is rendbe hoznak. A létesítmények fenntartására 9 milliárd forintot fordítanak.

“Ez működési költség, a 9 milliárdból a kormány 3 milliárd 600 millió forintot áll 2007 és 2011 között, hiszen vannak olyan költségek, amelyek akkor is jelentkeznek, amikor már a program befejeződött” – mondta a Független Hírügynökségnek Hiller István oktatási és kulturális miniszter az erről szóló megállapodás aláírása után.

A többi, csaknem 6 milliárd forintot a város költségvetéséből és szponzori felajánlásokból fedezik. A program általános igazgatója, a városi hulladékgazdálkodási kft. korábbi vezetője, Kiss Tibor lesz, aki menedzser-szemléletű irányítást ígér. Művészeti igazgatóvá Méhes Mártont nevezték ki, aki Berlinben szerzett nemzetközi kulturális tapasztalatokat. Mindkettejüket Tasnádi Péter polgármester javaslata alapján szavazta meg a közgyűlés, pályázat kiírása nélkül.

“Semmi nem írja elő, hogy pályázati rendszerben kell kiválasztani ezeket a vezetőket, alkalmas személyeket kell találni, részben az idő rövidsége is azt indokolta, hogy minél előbb, gyorsan lépjünk” – mondta Tasnádi Péter polgármester.

Az építkezések megkezdése előtt közbeszerzési eljárással választják ki a kivitelező cégeket a jövő év második felében. A Zsolnay-gyár átköltöztetését már megkezdték, ez lesz ugyanis a program egyik kiemelt központja, ahol 13 ezer négyzetméteren várják majd kiállítások az érdeklődőket.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda NB I – Döntetlen Debrecenben
Budapest - A DVSC 27-27-es döntetlent játszott a vendég Kisvárdával a női kézilabda NB I első pénteki mérkőzésén. tovább »
Érkezőben van egy új névadó szponzor a DVTK röplabdásaihoz
Miskolc - Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a DVTK NB I-es női röplabdacsapata. tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Győztes próba a hazai torna előtt
Nyíregyháza - A nyíregyházi női röplabdázók a Kaposvárt verték meg edzőmeccsen. tovább »
Szeptember 22.: Autómentes Nap – Közlekedési infók, programok Miskolcon
Miskolc - A szombati Autómentes Napon az MVK Zrt. nosztalgiajáratokkal és forgalmi engedély birtokában ingyenes [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta nyolcaddöntős egyesben, Pergel búcsúzott
Budapest/Alicante, 2018. szeptember 21., péntek (MTI) - Póta Georgina nyert, Pergel Szandra viszont kikapott a női [...] tovább »
Mini sportpálya a lakóparknak
Debrecen - A közösségi tér számos lehetőséget nyújt a szabadidő eltöltéséhez. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása