Frissítve:

Eurochallenge négyes döntő – Kikapott az elődöntőben, bronzért küzdhet a Szolnok

Bologna, 2014. április 25., péntek (MTI) – A Szolnoki Olaj nagy csatában, két ponttal kikapott az orosz Ljubercitől pénteken a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa bolognai négyes döntőjének elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért léphet pályára.

hiba beküldése

 

Eredmény, elődöntő:

Ljuberci (orosz)-Szolnoki Olaj 61-59 (13-14, 18-14, 12-15, 18-16)

pontszerzők: Landry 18, Higgins 12, Rakovic 11, Chappell 7, Voronov 6, Kuragin 5, Vihrov 2, illetve Holiday 16, Milosevic 11, Vojvoda 10, Trotter 9, Lóránt 9, Báder 2, Simon 2

 

Egy órával a kezdés előtt már remek hangulat uralkodott a sokat látott PalaDozza csarnok környékén, elsősorban a szolnoki szurkolók jóvoltából. A piros-fekete hívek egy közeli sarkon gyülekeztek és tartottak “hangpróbát”, majd negyed hatkor vonultak be csaknem négyszázan a Final Fourra készített egyedi pólóikban az arénába. Nemsokára befutott a moszkvai tábor is, négy fővel.

Két évvel ezelőtt, a debreceni négyes döntőben a bronzéremért küzdött meg a két gárda, akkor – noha csaknem végig hátrányban volt – a rivális bizonyult jobbnak 94-87-re. Az egy hónapja tétmeccs nélkül készülő Ljuberci a jelenlegi szezonban már találkozott magyar csapattal: az Eurochallenge első csoportkörében odahaza és idegenben is legyőzte a Körmendet.

A félházas bolognai csata Lóránt Péter kosarával indult, melyre az ellenfél amerikai irányítója, Jeremy Chappell válaszolt egy triplával. Nemsokára azonban a Final Four-mezőny triplakirálya, Justin Holiday, valamint Vojvoda Dávid is betalált a vonalon túlról. A 14-13-ra hozott nyitónegyedet követően Keller Ákos begyűjtötte harmadik személyi hibáját is, aztán hosszú ideig egyik csapat sem tudott két pontnál jobban elhúzni. A félidő hajrájára néhány kimaradt magyar helyzet és büntető miatt hat pontra meglépett a Ljuberci, amely 31-28-ra vezetett a nagyszünetben.

Az első húsz perc statisztikájából kitűnt, hogy a Szolnok majdnem két és félszer több lepattanót szedett ellenfelénél (24/10), illetve hogy mindkét együttes gyengén, 66 százalékkal dobta a büntetőket. A magyarok legjobbja ekkor a hétpontos Holiday volt.

Fordulás után a szurkolói hangorkántól támogatott Olaj került ötpontos előnybe, amely aztán – a mezőny legjobb pontátlagával büszkélkedő – Courdon Higgins jóvoltából három perc alatt elolvadt. Simon Balázs dudaszós tripláját a videóelemzés után nem adták meg a bírók, így 30 perc elteltével 43-43 állt a nagyórán. A férfimérkőzéseken ritkán látható pontínség a negyedik játékrészre is kitartott, három perccel a vége előtt 52-52-t mutatott az eredményjelző. A hajrában Lóránt és Holiday révén 59-54-re ellépett a Szolnok, két “rövidzárlat” miatt az utolsó perc mégis 59-58-ról kezdődött. A túloldalon Higgins továbbra sem rontott, a magyarok pedig sorsdöntő pillanatokban elvesztették a labdát, így végül a meccset egy hétpontos sorozattal befejező oroszok kerekedtek felül.

Dragan Aleksic, a Szolnok vezetőedzője főként az izgalmas hajrát elemezte:
“Egyetlen gól döntött, mi végig nagyon idegesen játszottunk, és sok labdát adtunk el. Nagy volt a nyomás rajtunk az oroszok részéről, és ezzel az agresszív stílussal nem tudtunk megbirkózni. Ennyi labdát nem szabad eladni egy ilyen csapattal szemben.”

Justin Holiday, a Szolnok amerikai légiósa kifejtette, a hajrában elkövettek néhány hibát, amelyekért drágán megfizettek:
“A végén nagyon izgultunk, sajnálom, hogy így alakult.”

Az Ljuberci kispadján ülő Vasszilij Karaszev közölte, aggódott csapatának meccshiánya miatt:
“Az elmúlt hetekben csak edzettünk és edzettünk, az első félidőben sok gondunk akadt emiatt, gyengén lepattanóztunk. Már öt perc elteltével taktikát változtattam, gyorsítottuk a játékot, de végül csak a meccs végére lett meg az eredménye.”

Az oroszok amerikai erőcsatára, Kyle Landry dicsérte az Olaj védőmunkáját:
“Nagy erőfeszítésre késztettek bennünket, főként Miloseviccsel gyűlt meg a bajunk, aki erős és magas játékos a posztján.”
A másik elődöntőben 20.30 órától a házigazda olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep csatázik.

– MTI, Matusz Endre –



További hírek a Sport kategóriából
Női kosárlabda NB I – Vendéggyőzelem az esti mérkőzésen
Budapest - A Cegléd magabiztosan győzött a fővárosban az MTK-Budapest ellen a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka hatszoros Európa-bajnok Koppenhágában
Budapest, Koppenhága - A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az [...] tovább »
Nem igazán örülhet a DVSE az iksznek
Debrecen - Maradt a Vasas kétpontos előnye, miután 10–10-et játszott Debrecenben. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen
Budapest - Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és vendége, a Vasas szombaton, a férfi vízilabda E.ON ob I-ben. tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest, Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és 50 méter háton nyert a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-győzelem
Budapest - Könnyedén, 13 góllal verte a Ferencváros vendégként is az újonc szombathelyi AVUS-t szombaton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Sima soproni siker
Budapest - A címvédő Sopron a várakozásnak megfelelően fölényesen győzött a Vasas Akadémia csapata ellen a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása