2012.06.27 16:00; Frissítve: 2012.06.27 16:00


EURO-2012 – Pirlo megállítása a kulcs a németek számára

EURO-2012 – Pirlo megállítása a kulcs a németek számára
Krakkó, 2012. június 27., szerda (MTI/Reuters) – Bastian Schweinsteiger az első csatáját megnyerte, ugyanis a német labdarúgó-válogatott középpályása játszhat a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság csütörtöki, olaszok elleni elődöntőjében, ugyanakkor a második sokkal nehezebbnek ígérkezik, mivel neki kell semlegesíteni az ellenfél legjobbját, Andrea Pirlót.

alt hiba beküldése

    Szakemberek szerint a találkozó egyik nagy kérdése: a Bayern München futballistája képes lesz-e megakadályozni, hogy a Juventus irányítója szabadon szervezze az olasz együttes játékát. Az olaszok eddigi négy Eb-mérkőzésén a 33 éves Pirlót senki nem tudta hatástalanítani, s elsősorban ennek köszönhető, hogy vezetésével Olaszország a vártnál sokkal hatékonyabb támadójátékot mutatott. A világbajnok középpályás teljesítményét jelzi, hogy a Squadra Azzurra mind a négy Eb-n szerzett találatában benne volt, előkészítőként, illetve egy esetben maga volt a gólszerző.
    ”Bastian világklasszis játékos, csapatunk vezéregyénisége. Nagy szükségünk lesz rá az elődöntőben” – mondta Mesut Özil, utalva arra, hogy a bokasérülésből felépült Schweinsteigernek rendkívül nehéz dolga lesz. A Real Madrid játékosa hozzátette, ha valaki, akkor Schweinsteiger megállíthatja Pirlót, mert elég dinamikus hozzá, ráadásul a fiatal német gárdában ő jelenti a rutint, a tapasztalatot.
    Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány szintén Pirlót méltatta:
    ”Az angolok elleni tizenegyese még engem is meglepett. Amikor utána azt mondta, hogy azért csinálta, mert nyomást akart gyakorolni a riválisra, arra gondoltam, hogy mindig van mit tanulni az olyan bajnokoktól, mint ő.”
    Pirlo az angolok elleni negyeddöntő büntetőpárbajában a cseh Antonin Panenka 1976-os mozdulatát lemásolva, laza mozdulattal a kapu közepébe pörgette a labdát, miközben Joe Hart kapus jobbra vetődött.
    Prandelli szerint az Eb-n egyedüliként százszázalékos németek az elődöntő esélyesei, mert ahogy fogalmazott, a rivális pár évvel előttük jár, mivel a 2006-os, hazai rendezésű világbajnokság után a fiatalokra helyezte a hangsúlyt, s most kiváló kerete van. A szakvezető szavait alátámasztja, hogy a németek sorozatban 15 sikernél járnak a tétmeccseket tekintve.
    Érdekesség, hogy bár a német-olasz párharc klasszikusnak minősíthető a futballtörténelemben, mégis igen egyoldalú eredményt mutat, Németország ugyanis még sosem győzte le Olaszországot Európa- vagy világbajnokságon. Legutóbb a 2006-os, németországi vb-n szintén az elődöntőben találkoztak, akkor gól nélküli döntetlent követően az olaszok 2-0-ra nyertek hosszabbításban, s később a fináléban is diadalmaskodtak.
    A párharc csütörtöki felvonását annyiban mindenképpen a németek várják jobb előjelekkel, hogy náluk mindenki bevethető, míg a riválisnál Christian Maggio eltiltás miatt nem szerepelhet, ráadásul a védelemben Giorgio Chiellini és Ignazio Abate, a középpályán pedig Daniele De Rossi is sérüléssel bajlódik.

    A várható kezdőcsapatok:
    Németország:
Neuer – Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm – Schweinsteiger, Khedira – Reus, Özil, Podolski – Gomez
    Olaszország:
Buffon – Abate, Barzagli, Bonucci, Balzaretti – De Rossi, Pirlo, Marchisio – Montolivo – Balotelli, Cassano
    játékvezető: Stephane Lannoy (francia)

sgj \ skt \ sag

MTI 

Fotó: MTI

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2