Frissítve:

EU-tisztújítás – Együtt-PM: Navracsics elutasítása kudarc

Budapest, 2014. október 7., kedd (MTI) – Az Együtt-PM kudarcnak tartja, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága nem támogatja Navracsics Tibort a kultúráért, oktatásért, ifjúságpolitikáért és uniós polgárságért felelős biztosi posztra.

Hajdu Nóra, az ellenzéki párt elnökségi tagja kedden azt közölte az MTI-vel: értékelésük szerint az EP-bizottság azért utasította el Navracsics Tibor biztosi kinevezését, hogy figyelmeztesse a magyar kormányt, politikája szembemegy az európai értékekkel.

A szövetség közleményében felszólította Orbán Viktort és kormányát, hogy “térjen vissza az európai útra”, és jelöljön olyan embert EU-biztosnak, aki arra érdemes és alkalmas. Azt is kérték: ne tévesszék meg az embereket azzal, hogy “féloldalas sikerpropagandát” folytatnak az ügyben, a bizottsági elutasítás ugyanis egyértelmű kudarc.

A bizottság hétfőn közölte, hogy az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottsága szerint Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg a magyar jelölt.

– MTi –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
7 kínos divattrend, ami örökre eltűnhetne
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A divat folyamatosan változik, olykor viszont visszatér. A következő trendeket [...] tovább »
Videó: Nem tud eljutni az iskolába az alsózsolcai autista kislány
Alsózsolca, Miskolc - December óta nem jár iskolába egy autista kislány, mert nincs jármű, ami elvinné. [...] tovább »
Videó: Sűrű köd szállt az országra hétfőn, Vaján súlyos baleset is történt miatta
Budapest, Vaja - Átláthatatlan köd borult az egész országra hétfő reggel. Súlyos baleset is történt miatta, [...] tovább »
Videó: Füstmérgezésben meghalt egy idős nő Gesztelyben
Gesztely - Életét vesztette egy idős nő Gesztelyben hétfő hajnalban. A település Attila utcájának egyik [...] tovább »
OGY – Balog: az értékek és az érdekek találkoznak nagypéntek munkaszüneti nappá tételében
Budapest - Az értékek és az érdekek találkozásának nevezte nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását [...] tovább »
Dia, Kati és a többiek
Ápolónak, ápolónőnek születni kell. Ez nem szólásmondás, ezt én állítom. Főként azóta, amióta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong MOL Liga – Az elődöntő küszöbén a MAC
Székesfehérvár - A MAC Budapest hosszabbításban 4-3-ra győzött a Fehérvári Titánok vendégeként, így már [...] tovább »
Száznegyven aranyérem talált gazdára a Shogun Kupán
Debrecen - Kerékgyártó Csenge 3. helyen végzett a rzeszówi nemzetközi versenyen. tovább »
Legyen hab a tortán!
Azt nyilatkozta lapunknak Aleksandar Jovanovic a hétvégi tavaszi nyitány, a Fradi elleni 0–0 után, hogy [...] tovább »
A Bayernél vizitálnak a „Matracosok” a BL-ben
Manchester, Leverkusen - A legutóbb döntős Atlético Madrid leverkuseni, illetve a Monaco manchesteri [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Bukta és Stollár negyeddöntős
Budapest - Bukta Ágnes és Stollár Fanny továbbjutott a negyeddöntőbe hétfőn a 250 ezer dollár (72,7 millió [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Safarova megszenvedett a továbbjutásért
Budapest - A második helyen kiemelt Lucie Safarova a vártnál küzdelmesebb mérkőzésen jutott a nyolcaddöntőbe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása