Frissítve:

EU-munkavállalás – Brit külügyminiszter: Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból a bevándorlás szigorítása nélkül

London, 2014. november 15., szombat (MTI) – A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának akár arra is fel kell készülnie, hogy kilép az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az EU-bevándorlás szigorításának kérdésében.

hiba beküldése

Philip Hammond, akivel a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap közölt szombaton interjút, kijelentette: a brit EU-tagság sorsa nem is a brit kormány kezében van, hiszen a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint erről majd népszavazással dönthetnek a brit választók.

Hozzátette: szeretné őszintén tudatni német kollégájával, hogy ha Berlin nem enged a bevándorlás kérdésében, akkor nem valószínű, hogy a britekkel el lehetne fogadtatni a jelenlegi helyzetet a 2017 végéig esedékes referendumon.

A London által igényelt uniós reformok tárgyalási folyamata még az elején tart, de tárgyalni csak úgy szabad, ha “az ember készen áll arra is, hogy felkeljen az asztaltól és kivonuljon” – mondta Hammond. A The Daily Telegraph értelmezése szerint ez egyenes utalás arra, hogy a brit kormány kész lenne kilépni az Európai Unióból, ha nem jut megállapodásra Brüsszellel a bevándorlás ellenőrzésének kérdésében.

A brit kormány által igényelt migrációs szigorításokat azonban a legutóbbi sajtóértesülések szerint Németország elveti. A Der Spiegel című német hírmagazin minapi értesülése szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

David Cameron brit miniszterelnök az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a brit kormány álláspontja szerint nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A brit miniszterelnök a minap azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Philip Hammond a The Daily Telegraph által szombaton közölt interjúban azonban kijelentette: a német álláspont korántsem annyira merev, mint amire a Berlinből érkező “zajokból” következtetni lehetne. A brit külügyminiszter szerint London a jelenlegi EU-szerződések “kiterjesztett értelmezésére” fog törekedni, ami lehetővé tenné az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak megváltoztatását az EU-szerződések Németország által kivihetetlennek minősített módosítása nélkül.

Hammond kijelentette: uniós kollégáinak nem akarná hivatalosan felvetni a Londonban lehetséges megoldásként felmerült EU-bevándorlási kvótarendszert, mert “ha az ember kimondja azt a szót, hogy kvóta, azonnal becsapódnak előtte az ajtók”, vagyis ebben a kérdésben nyelvezetbeli elemek is nehezíthetik a helyzetet. Ezért inkább más mechanizmusokról lehetne tárgyalni, amelyek azonban ugyanahhoz az eredményhez vezetnek – mondta részletek nélkül a brit külügyminiszter.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Ferenc pápa magyar úszókat is fogadott
Budapest, Vatikánváros - Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók [...] tovább »
Videó: Az elefántot nem különösebben érdekli, hogy épp tönkretesz egy autót
India - Az autó sofőrje biztosan pánikba esett, amikor egy hatalmas elefánt megtámadta a járművet, aztán [...] tovább »
Időjárás-jelentés 2017. június 24.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Szeptember 29-én rendezik a kutatók éjszakáját
Budapest - Szeptember utolsó péntekjén Magyarország ismét csatlakozik az egész Európában ünnepelt kutatók [...] tovább »
Videó: A kutya, akinek a bocsánatkérését nem lehet nem elfogadni
Anthony Federica Granai és a kutyája, Ettore igazi barátok. A Labrador viszont rossz fát tett a tűzre és [...] tovább »
Londoni tűzvész – Több száz londoni lakásból kiköltöztették a lakókat tűzbiztonsági aggályok miatt
London - Több száz lakásból kiköltöztették szombaton a lakókat az észak-londoni Camden kerületben, miután [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fucsovics bejutott a döntőbe az ilkleyi tenisztornán
Budapest, Ilkley - Fucsovics Márton bejutott a döntőbe a 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású [...] tovább »
Csaknem húsz ország játékosai Budapesten az első teqball-világkupán
Budapest - A hétvégén Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg a teqball, vagyis az asztalon játszott [...] tovább »
Női kosárlabda Eb – Lett és török siker az 5-8. helyért
Prága - A lettek és a törökök játszhatnak az ötödik helyért a Csehországban zajló női kosárlabda [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – A Tatabánya nem kapott szabadkártyát
Budapest - A Grundfos Tatabánya KC csapata nem kapott szabadkártyát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. tovább »
Ferenc pápa magyar úszókat is fogadott
Budapest, Vatikánváros - Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók [...] tovább »
Győzelemmel kezdett a DVTK
Miskolc - Új idénybeli első felkészülési mérkőzésén Fülöp István és Diego Vela találatával kétgólos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása