Frissítve:

EU-csúcs – Jövő ősszel bővül a gazdasági kormányzás eszköztára

Brüsszel, 2013. december 20., péntek (MTI) – Jövő őszig, 2014 októberéig párhuzamosan dolgozzák majd ki az Európai Unió intézményei az uniós gazdasági kormányzás újabb elemét, amelynek keretében a tagállamok szerződéses megállapodásokat köthetnek az Európai Bizottsággal, amelyben strukturális reformokra vállalnak kötelezettséget, s cserébe anyagi ösztönzést kaphatnak.

hiba beküldése

Előbbit az uniós szakzsargonban “növekedési, munkahely-teremtési és versenyképességi partnerségnek”, utóbbit pedig szolidaritási mechanizmusnak nevezik. Egyelőre mind a szerződések, mind a cserébe járó támogatás mibenléte meglehetősen kidolgozatlan. Nem világos például, hogy a szolidaritási mechanizmus milyen forrásokból táplálkozna. Diplomaták korábban rámutattak, hogy egyes tagállamok álláspontja az volt, hogy a strukturális reform az adott ország elemi érdeke, nem jár értük “jutalomfalat”. A döntést bejelentő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a szerződésbe foglalt reformoknak kiegyensúlyozottaknak kell lenniük, és mindkét félnek el kell fogadnia azokat, így az adott ország is magáénak érezheti, s nem pedig úgy, mintha kívülről kényszerítették volna őket rájuk.

Rompuy üdvözölte, hogy a bankunió területén lassan minden a helyére kerül.

“Megígértük, hogy decemberre megcsináljuk, és decemberben meg is lett” – magyarázta az egykori belga miniszterelnök, utalva a szerdán az utolsó pillérről, a közös bankszanálási mechanizmusról született pénzügyminiszteri megállapodásra. Az Európai Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a bankunió építőelemei még ebben a ciklusban maradéktalanul a helyükre kerülnek. Külön méltatta, hogy mindezt milyen gyorsan sikerült megteremteni.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig kijelentette: büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Mint fogalmazott: kis idővel ezelőtt még sokan azt mondták volna, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet létrehozni, most pedig karnyújtásnyira van a végleges rendezés.

“Ez a vég kezdete a bankok közpénzből való megmentésében” – jelentette ki a portugál politikus, aki kifejtette, hogy az elmúlt öt évben radikálisan megváltoztak a pénzügyi szektor szabályai, az egységes szanálási mechanizmussal pedig az utolsó építőkocka is a helyére kerül.

Mind Van Rompuy, mind Barroso beszélt arról, hogy az állam- és kormányfők a közös védelempolitikát is áttekintették. A cél, hogy jobban és gyorsabban tudjunk cselekedni – összegezte a vita lényegét Van Rompuy, felhívva a figyelmet a változó stratégiai környezetre, az új fenyegetésekre, valamint a költségvetések szorító kényszerűségeire. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért kellett öt évet várni, hogy újra napirendre tűzzék a közös védelem ügyét, ha ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, Van Rompuy úgy felelt, hogy közben volt egy gazdasági válság, és olyan sürgős dolgokat kellett megoldani, mint például az euró fennmaradásának biztosítása.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az Apple és a Google maradt idén is a világ legértékesebb márkája
Budapest - Immár az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb [...] tovább »
Az Európai Bizottság konzultációt indított a tisztességes és kiszámítható munkaszerződések érdekében
Brüsszel - Az Európai Bizottság uniós szintű konzultációt indított a munkáltatók képviselőivel és a [...] tovább »
NGM: pénzügyi és szakképzési együttműködés indul Vietnammal
Budapest - Pénzügyi, illetve szakképzési tárcaközi együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály [...] tovább »
Energiahivatal: biztosított a lakosság téli gázellátása
Budapest - A fűtési szezon kezdetén az előző év azonos időszakához képest 23 százalékkal több, 4,3 milliárd [...] tovább »
A magyar autósok többsége lehetségesnek tart egy autós hackertámadást
Budapest - A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint [...] tovább »
Oké, külföldön sokat lehet keresni, arról viszont senki sem beszél, hogy Magyarországon az árak relatíve alacsonyak
Nyíregyháza - Magyarországon az árak relatíve alacsonyak, az Európai Unióban az egyik legolcsóbb tagállam. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy győztes találkozó fontos tanulságai
Nyíregyháza - Csak alaposan előkészített helyzetből szabad lőni. tovább »
Szpari – A mosoni meccsen is gond volt a koncentrálással
Nyíregyháza - Lucsánszky Tamás szerint jól játszott a csapat Mosonmagyaróváron, és elfogadhatatlan az ilyen [...] tovább »
Női röplabda Eb – Az azeriek százszázalékosan nyerték a csoportot
Baku - A társházigazda azerbajdzsáni válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte csoportját a női [...] tovább »
DVTK vs. MVSC – Piros-fehér siker a miskolci derbin
Miskolc - Miskolci derbivel kezdődött a röplabda NB II idénye, a Diósgyőri VTK csapata a Miskolci VSC-MVSI-t fogadta. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Egy kosár döntött
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában Szolnokon lépett pályára a Aluinvent-DVTK U23-as csapata az [...] tovább »
Kiütéses Vénusz-győzelem
Miskolc - A női futsal NB I 2. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Miskolci Vénusz csapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása