Frissítve:

Érvénytelen a közterületek elnevezéséről szóló népszavazás Tolmácson

Salgótarján, 2014. február 2., vasárnap (MTI) – Érvénytelennek bizonyult a Nógrád megyei Tolmács községben vasárnap tartott népszavazás arról, hogy maradjon-e öt közterület új, a képviselő-testület által megváltoztatott neve.

A helyi választási iroda tájékoztatása szerint a részvétel nem érte el az érvényességhez szükséges arányt. A 632 választásra jogosult közül 200-an voksoltak, ám legalább 317 polgárnak kellett volna szavaznia.

Egyébként valamennyi voks érvényes volt. A részvevők közül 194-en szavaztak igennel arra a kérdésre, hogy a község képviselő-testülete által tavaly áprilisában adott új közterületnevek helyett térjenek vissza a régiekhez.

A testület annak idején egyhangúlag, négy igen szavazattal döntött úgy, hogy öt közterület elnevezését – a falu történelmét és hagyományait figyelembe véve – megváltoztatja. Eszerint az Alkotmány utca Sziluska utca, a Csokonai út Zarándok út, a Szépvölgyi utca Füvellő utca, a Tolmácsi út Szent Lőrinc út, a Béke tér pedig Kovács Géza tér lett.

Azok a helyi lakosok, akik nem értettek egyet a nevek megváltoztatásával, aláírásgyűjtésbe kezdtek. Tavaly augusztusban összegyűlt a szükséges számú érvényes aláírás, így a képviselő-testület kiírta a népszavazást.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Megerősítette a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi vásárok védelmét a rendőrség
Budapest - 2017. december 17. TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű az Adventi Ünnep a Bazilikánál [...] tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 178 millió forint gyűlt össze vasárnap estig
Budapest - Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap [...] tovább »
A lényeg, hogy a koszorú tükrözze az egyéniségünket
Adventi koszorút, ajtó- és asztaldíszt készíteni sokkal könnyebb, mint azt elsőre gondolnánk. tovább »
Mindenhol drágult a tojás
Borsod-Abaúj-Zemplén - Érdekesen mozog az ár idén, ha összehasonlítjuk a korábbi évekkel. tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig
Budapest - Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 50. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása