Frissítve:

Értékel a PD: minket emlegetnek

Románia – A Bihari megyei népszavazási eredményeket értékelte tegnap a PD megyei szervezete. A magyarság többször is szóba került.

hiba beküldése

Nem vett részt a Demokrata Párt (PD) Bihar megyei elnöke és országos vezetőségi tagja, Petru Filip a tömörülés tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján, ahol a népszavazási eredményeket értékelték. Így a pártvezetés többi megyei felelősére hárult a feladat, hogy ismertessék a demokrata álláspontot.

A Basescu államfőt támogató PD természetesen nagy győzelemként értékelte azt, hogy az elnököt országos szinten a szavazók háromnegyede támogatta. Elismerték viszont, hogy a népszavazási részvétel alatta maradt a várakozásoknak. Ennek kapcsán többször is említették, hogy ehhez hozzájárult a magyarság passzivitása is, úgy országos szinten, mint megyein. Stefan Seremi külön megköszönte a Bihar megyében a legnagyobb részvételt produkáló települések hozzájárulását. Ugyanakkor jelezte: “Sajnos a magyar szavazókat nem tudtuk mozgósítani. Így főleg az általuk lakott települések a sereghajtók, mint Szalacs, Székelyhíd, Szalárd, Diószeg, Érbogyoszló”. Kitért erre Mircea Matei is: “Kár, hogy a magyarokat nem tudtuk voksolásra bírni Biharban”. Gavrila Ghilea még hozzátette: “a Bihar megyei eredmények az országos átlag fölött vannak négy százalékkal. Ez szép eredmény, azt is szem előtt tartva, hogy úgy értük el, hogy a magyar voksolók passzívak maradtak”.

Egyéb részletek

A PD megyei vezetői további erdeményként élték meg, hogy Belényesben sem sikerült elcsalni a voksolást. Mint megírtuk, a demokraták előre jelezték: a belényesi polgármester, Silviu Odobasian PSD-vezető tételesen azt mondta embereinek, nem érdekli hogyan, de győztes eredményeket kell produkálniuk a Basescu ellenes erőknek. Ehhez képest a településen végül 50,4 százalékos volt a részvétel és 75,8 százalékos arányban támogatták az államfőt a voksolók.

Ghilea hozzátette: országos léptékben is nagyobb lett volna a részvételi arány, ha hagyják voksolni “azon sokakat, akik 20 óra tájban érkeztek a körzetekhez”, valamint ha a külföldön tartózkodó kábé egymillió román állampogár orrára nem csapják rá a szavazókörzetek ajtaját este nyolckor Madridban, Torinóban és Rómában, ahol ezrek rekedtek a körzeteken kívül és nem tudtak már voksolni.

Szeghalmi Örs



További hírek a ERDON Országos hírek kategóriából
Vallási-katonai tiszteletadással fogdták Ilona román anyakirályné koporsóját az Otopeni repülőtéren
Vallási-katonai tiszteletadással fogdták pénteken Ilona román anyakirályné koporsóját az Otopeni repülőtéren. tovább »
Klaus Iohannis az Európai Bizottság brüsszeli tanácskozásán
Klaus Iohannis több fontos témát érintett az Európai Bizottság brüsszeli tanácskozásán, közöttük a brexit [...] tovább »
Dan Barna alkotmányos reformja öt konkrét célkitűzésen alapul
Dan Barna, az USR PLUS államfőjelöltje úgy véli, Romániának arra van szüksége, hogy helyreálljon az állam és [...] tovább »
V. Dăncilă: Ha nem megy át a kormány, leglább az ügyvivő minisztereket nevezzék ki, hogy szervezzék meg a választásokat
Ha nem megy át a kormány, akkor Klaus Iohannis államfőnek 'leglább' az ügyvivő minisztereket ki kellene neveznie, [...] tovább »
L. Orban: Egyszínű kormányt akarunk, egyelőre egyetlen párt sem jelezte, hogy miniszteri tisztségeket akar
Egyszínű kormányt akarunk, egyelőre egyetlen párt sem jelezte, hogy miniszteri tisztségeket akar - jelentette ki [...] tovább »
Iohannis-Macron találkozó Brüsszelben
Florentina Peia, az AGERPRES különtudósítója jelenti: Klaus Iohannis elnök találkozott a csütörtökön az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása