Frissítve:

Errefelé dívik leginkább a béren kívüli juttatás

Budapest, Miskolc – Még nem igazán alkalmazkodtak a kkv-k az új cafeteriához.

hiba beküldése

A idei évre vonatkozó cafeteriaszabályok elfogadása után érezhetően lecsökkent az ebben gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10 közül 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10 közül 7 cég vélekedett így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

A szabályok változása következtében a top 3 nyújtani kívánt cafeteriaelem közül mindössze a harmadik helyen szereplő étkezési hozzájárulás SZÉP-kártyán számít valóban béren kívüli juttatásnak, ami jól mutatja, hogy a kkv-k év végén feltehetően kivártak az új rendszerrel kapcsolatban.

A költségtérítés a topon

A 2019-es cafeteriaszabályozás változása jelentősen megnyirbálta a béren kívüli juttatásban gondolkodó cégek arányát a K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérésének eredménye szerint. „Az idei adócsomag elfogadásával nagy változások történtek a cafeteria szabályozásában, amely negatív hatással volt a kkv-k idei terveire. Míg tavaly félévkor még a cégek 70 százaléka kalkulált a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, addig év végére ez az arány 53 százalékra mérséklődött. Kérdés azonban, hogy ez a szint is fennmaradhat-e, hiszen az eddig közkedvelt kedvezményes adózású, úgynevezett egyes meghatározott juttatások – mint a helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány – idén január 1-jétől már jövedelemként adóznak, jelentős többlet­terhet róva a vállalkozásokra” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-szegmens marketingvezetője.

Év végén a top 3 cafeteria­elemben nem történt változás, továbbra is a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb (27 százalék), amelyet holtversenyben a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénzjuttatás (17 százalék) és az étkezési hozzájárulás SZÉP-kártyán (16 százalék) követ. „A sorrend hátterében az állhat, hogy a vállalkozások egyrészt bíztak abban, hogy finomítanak a szabályokon, másrészt pedig, hogy ragaszkodnak az eddig jól bevált cafeteriaelemekhez. Idén azonban nagy valószínűséggel jelentősen átalakulhat a cégek bérkiegészítő rendszere, hiszen az eddig rendszeresen nyújtott cafeteriajuttatások közül van, ami az új szabályozás szerint idén már nem tartozik a klasszikus értelemben vett béren kívüli juttatások körébe” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

A kis cégeknél nem divat

Ami a változások között is állandó, hogy a különböző méretű cégek közül a kis- és középvállalkozások alkalmazottai számíthatnak leginkább cafeteriára (60 százalék és 69 százalék), miközben a mikrovállalkozásoknál ez az arány jóval alacsonyabb (44 százalék).

A cégméret mellett pedig az is számít, hogy földrajzilag hol helyezkedik el a vállalkozás: leginkább az Észak-Magyarországon és a Pest megyében dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra az index szerint.

ÉM-SZB



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása