Frissítve:

Erősödő helyi közösségek – több EU-pénz jut vidékfejlesztésre

Budapest, 2014. november 2., vasárnap (MTI) – A következő években több EU-forrás jut a vidéki élet vonzerejének növelésére. Ezt a szerteágazó tevékenységet hangolja össze a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), amely több száz új program, a helyi közösségeket erősítő ötlet megvalósítását támogatja – mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a két éve alakult szervezet főtitkára az MTI-nek.

hiba beküldése

Az Európai Unió (EU) azért különít el növekvő pályázati kereteket – Magyarország esetén a korábbi 9-ről 15 milliárd forintra emelt összeget – a vidékfejlesztésre, mert fontosnak tartja a városok és a vidék népessége közötti egészséges egyensúly fenntartását – magyarázta a főtitkár. Az elnéptelenedő falvak, illetve a túlzsúfolttá váló városok ugyanis ökológiai gondokat, szociális feszültségeket idézhetnek elő, ennek megelőzése pedig közös érdek. A vidékről való elvándorlási kényszert pedig az életfeltételek javításával, munkahelyek teremtésével, az adott térségekben a kulturális kínálat szélesítésével és jól működő közösségek kialakításával lehet előmozdítani – tette hozzá.

A jelenleg 12 ezer tagot – civil szervezeteket, önkormányzatokat, intézményeket – számláló MNVH az EU más országainak hasonló szervezeteivel is együttműködik, amelyek a kedvező tapasztalatokat átadják egymásnak – jelezte a főtitkár. Az információ ilyen áramlásának eredménye például a francia és olasz példa alapján már több alkalommal megszervezett Vidék Mustra rendezvény, amelyen a különböző hazai tájak kistermelői, kézművesei a kereskedőláncokon átlépve közvetlenül kínálhatják termékeiket a budapestieknek és a turistáknak. A kistermelők kézműves portékái közvetítésével egy-egy tájegység rövidebb úton bekerülhet az idegenforgalom vérkeringésébe, ami pedig megkönnyítheti a helyiek megélhetését – hívta fel a figyelmet Mezőszentgyörgyi Dávid.

Az MTI tudósítói több, az MNVH közreműködésével működő, mintaként szolgáló, sikeres kezdeményezést gyűjtöttek össze.

Szabolcs-Szatmár megyében, Panyolán a környéken bőven termő szilva hasznosítására a közelmúltban alakult Szatmári Ízek Háza Szociális Szövetkezet mára ígéretes vállalkozássá nőtte ki magát – mondta Muhari Zoltán (Fidesz-KDNP), a település polgármestere. Manufaktúrát működtetnek, ahol lekvárok, aszalványok készülnek. 33 millió forintos EU-s pályázati forrásból egy felújított parasztházban feldolgozót, raktárt, irodát alakítottak ki, a nagy kertben pedig 200 szilvafát ültettek, számítva rá, hogy növekszik a kereslet a helyben főzött, cserépedényekbe töltött finomság iránt.

A különlegességnek számító szatmári szilvalekvár és gyümölcsaszalvány már a budapesti piacokon is keresett, a tervek szerint hamarosan az export is beindulhat. A polgármester ismertetése szerint jelenleg 12-en dolgoznak a vállalkozásban, többségük korábban munkanélküli segélyre szorult, de mostanra a gyümölcsfeldolgozói szakképesítést is megszerezte. A kereslet függvényében a dolgozók létszáma tovább növekedhet, és a helyiek számítanak rá, hogy a panyolai manufaktúra szilvalekvárját felveszik a hungarikumok sorába – fűzte hozzá a polgármester.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a népszerű ismeretterjesztés jegyében dolgozott ki programot a nagykörűi Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, hogy a szemlélet formálásával is segítse a helyi halászat, a halgazdálkodás és az ökoturizmus fellendítését. Szabadkai Andrea, a Szolnok megyei civil szervezet munkatársa az MTI-t arról tájékoztatta: összeállítottak egy, a Közép-Tisza-vidék árterületein ívó 30 halfajt felsoroló zsebkönyvet, illetve annak internetes változatát az iskolások, óvodások figyelmének felkeltésére a természet iránt. A nagykörűi iskolában tartott előadássorozaton a tájvédelmi körzet élővilágát tárták a diákok elé és bemutatták a község peremén kialakított vizes élőhely gazdag állatvilágát. “A civil szervezet büszke rá: a korábbi gyakori jogviták elkerülésére a javaslatukra került be a halgazdálkodásról szóló törvénybe, hogy a falusi vendégfogadók asztalán feltálalhatják a vendégeknek a helyben kifogott halakat” – közölte Szabadkai Andrea.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága (ÖNPI) a szarvasmarhatartás ösztönzése érdekében dolgozott ki programot, amelynek keretében növendék üszőket és hízó bikákat helyeznek ki a őrségi gazdákhoz – mondta az ÖNPI osztályvezetője. Kovács-Mesterházy Zoltán szerint a program megvalósításával új munkahelyek jöhetnek létre, és a természetvédelem is profitálhat belőle, mert a rendszeres legeltetés hozzájárulhat a gyepterületek ökológiai egyensúlyának fenntartásához. A kezdeményezés nyomán eddig 72 növendék marhát kötöttek be a környéki gazdák hosszú ideje üres istállóiba. Ezek mellett a park igazgatósága az idén 360 millió forintos fejlesztést valósított meg egy majorban, ahol magyartarka marhát és muraközi lovakat tenyésztenek, megalapozva, hogy az állattartásra berendezkedni szándékozó újabb fiatal gazdák is csatlakozhassanak a programhoz – tette hozzá.

Nógrád megyében a mezőgazdaságra építve, a határon túli szlovák településekkel közösen keresik a gazdaságfejlesztés lehetőségeit. Csabák István, a balassagyarmati kistérségben végzett kutatás vezetője elmondta: az MNVH javaslatára elkészült Palóc jövő nevű tanulmány nyomán helyi boltok megnyitásával, a palóc márkavédjegy bevezetésével segítenék az itt előállított tejtermékek, zöldség piacra kerülését. A környékbeli termelők, kereskedők néhány hónapja létrehozták a Palóc Portéka Egyesületet, amelynek tagjai jó minőségű, tájjellegű készítményeikkel elsősorban a főváros és az agglomeráció fogyasztóit célozzák meg. Tervezik továbbá hús, valamint gyümölcs feldolgozására új kisüzemek építését – jegyezte meg Csabák István, kiemelve: mivel a megyében sok az erdő, a bútoripar is fellendülhet, és új munkahelyeket igényelnének a begyűjtött gyógynövények válogatására, csomagolására kialakított üzemek is.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szerkezetátalakítást sürget az almatermelésben az agrárkamara
Budapest - Szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének [...] tovább »
Romániában újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya magyar határhoz vezető szakaszának a befejezésére
Kolozsvár - Romániában újabb közbeszerzést hirdetnek az észak-erdélyi autópálya magyar határhoz vezető [...] tovább »
Elemzők: pozitív meglepetést hozott a júniusi béradat
Budapest - A júniusi béradat pozitív meglepetést okozott az elemzői konszenzushoz mérve, és a képzett munkaerő [...] tovább »
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetései 2000 új munkahelyet hoztak létre
Budapest - A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) portfóliócégeinél idén májusra mintegy 2000-rel nőtt a [...] tovább »
Fehérorosz kereskedelmi küldöttség tárgyalt Debrecenben
Debrecen - A fehérorosz Mogiljov megye kereskedelmi küldöttségét fogadta augusztus 18-án hivatalában Barcsa Lajos [...] tovább »
Szennyezett tojás – Magyar származású tojásban talált fipronilt a Nébih
Budapest - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma az augusztus elején indult tojás és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szvoboda első magyar motokrosszosként cseh bajnok lett
Budapest/Stribro - Szvoboda Bence első magyar motokrosszosként megnyerte a cseh bajnoki címet, miután [...] tovább »
Professzori sikerek a vizes vb-n
Debrecen - Egyéniben és váltóban is érmet nyert Bitskey István, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa a 17th [...] tovább »
Visegrád Kupa – A DVTK Jegesmedvék célja: legalább az elődöntő
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata kedden kezdi szereplését a Visegrád Kupában. tovább »
Birkózó-vb – Torba Erik könnyed sikerével kezdődött a második nap
Párizs - A kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik meglepően sima győzelemmel [...] tovább »
Universiade – A női vízilabdázók először szenvedtek vereséget
Budapest/Tajpej - A magyar női válogatott háromgólos vereséget szenvedett Kanada csapatától a Tajvanon zajló [...] tovább »
Magyar zsoké is lesz a női világbajnokság döntőjében
Budapest/Varsó - Suták Csenge nyerte meg galoppban a női lovas világbajnokság versenysorozatának lengyelországi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása