Frissítve:

Érettségi – Kezdődnek a ballagások

Budapest, 2014. április 30., szerda (MTI) – A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdődnek.

hiba beküldése

A http://jelesnapok.oszk.hu oldal szerint a ballagás kifejezés a latin eredetű valetans (búcsúzó) szóból származik, maga a szokás pedig a felvidéki Selmecbányáról, ahol az 1870-es években az erdészeti és bányászati akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák… kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól.
Ezek után az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás, és a 20. század elejére már általánossá vált. A 1920-as évekre a Ballag már a vén diák kezdetű dalt sok helyen felváltotta az Elmegyek, elmegyek… kezdetű magyar népdal.

Népszerű szokássá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzős diákok szerenáddal köszöntik tanáraikat. A ballagás napján az iskola zászlóját követve sétálnak végig az iskolai folyosókon a diákok, vállukra akasztva egy kis tarisznyát, amelybe az alsóbb osztályokba járó társaik pogácsát, földet, sót, aprópénzt és egy képet tettek az iskoláról.
Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a kétszintű vizsgarendszer bevezetése óta a 20. vizsgaidőszakban május 5. és június 27. között a középiskolákban és 20 kormányhivatal szervezésében mintegy 1190 helyszínen zajlanak majd az érettségik.

Az érettségizők közül 83 ezer végzős középiskolás tesz a vizsgaidőszakban “rendes” érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még – a rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve – mintegy 34 800-an tesznek legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségi vizsgát, azaz összesen mintegy 117 800 diák ad számot tudásáról. A vizsgák 3416 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása