Frissítve:

Erdős Pál-centenárium – Nemzetközi matematikai konferencia az MTA-n

Budapest, 2013. június 28., péntek (MTI) – Nemzetközi matematikai konferencia kezdődik hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) Erdős Pál születésének 100. évfordulója alkalmából, közel 700 résztvevővel a világ 53 országából.

hiba beküldése

Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Bolyai János Matematikai Társulat közös szervezésében zajló, július 5-ig tartó esemény célja, hogy Fields-érmes, Wolf- és Abel-díjas matematikusok, jeles tudóstársak és tanítványok körében állítsanak méltó emléket a matematika számos ágát gazdagító világhírű tudósnak – olvasható az Akadémia honlapján.

Az Erdős Centennial elnevezésű rendezvény fővédnöke Pálinkás József, az MTA elnöke.

A Wolf-díjas Erdős Pál (1913-1996) a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa volt, aki szerteágazó és megtermékenyítő matematikai munkássága során a legnagyobb hatást a kombinatorika, a számelmélet, a halmazelmélet, az analízis, a geometria és a valószínűségszámítás területén gyakorolta. A világ valaha élt egyik legtermékenyebb tudósa, közel 500 társszerzővel több mint 1600 cikket publikált – emlékeztet az MTA.

A 150 meghívott előadó között olyan világhírességek vannak, mint az ausztrál-amerikai tudós, a Fields-érmes Terence Tao, a prímszámok neves kutatója, a Wolf- és Kiotó-díjas Lovász László, az MTA rendes tagja, Szemerédi Endre akadémikus, akit 2012-ben tüntettek ki a matematika Nobel-díjaként számon tartott Abel-díjjal. Előadást tart Bollobás Béla, a Cambridge-i Egyetem professzora, az MTA külső tagja, a Fields-érmes Timothy Gowers brit matematikus, illetve a szintén Fields-érmes Elon Lindenstrauss, a Princeton Egyetem és a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora is.

A konferencia fő témái azok a területek, amelyekhez a legjelentősebb Erdős Pál hozzájárulása: a kombinatorika, a számelmélet, a számításelmélet, az analízis és a valószínűségszámítás.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Majka visszavonul?
Budapest – A Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. tovább »
Illegális bevándorlás – Századvég: a magyarok többsége továbbra is elutasítja az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlást
Budapest - A Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége továbbra is ellenzi a [...] tovább »
Újabb 68 autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya
Budapest - Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark [...] tovább »
Kormánybiztos: rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait
Szolnok - A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat [...] tovább »
A Dal 2019 – Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről
Budapest - A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal [...] tovább »
Megszabadult mémmé vált bajszától Puskás Peti
Budapest, Nyíregyháza - Az énekes, aki színészként és műsorvezetőként is népszerű, már az X-Faktor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Videó: Ezt a teniszmeccset valójában a pénzfeldobó gyerek nyerte
Ausztrália - Hibátlanul használta ki azt a 15 másodpercnyi hírnevet, amit a sors adott neki. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlennel jutott a középdöntőbe a magyar válogatott
Koppenhága - A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom csapatával a német-dán [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Sima ferencvárosi siker
Budapest - A Ferencváros 13 gólos győzelmet aratott a vendég MTK felett a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén. tovább »
Az úszó Szilágyi Liliána a Ferencvároshoz szerződött
Budapest - A Ferencvárosi Torna Clubban folytatja pályafutását Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, [...] tovább »
Női kosárlabda Euroliga – Soproni vereség Görögországban
Budapest/Halkida - Az előző idényben ezüstérmes Sopron Basket 63-52-re kikapott a görög Olimpiakosz vendégeként [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Egy magyar páros maradt állva a selejtezőben
Budapest - A három magyar duó közül egy maradt állva a páros versenyek selejtezőjének szerdai első fordulóját [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása