Frissítve:

Erdő Péter szentmisét mutat be Mindszenty József halálának 40. évfordulóján Esztergomban

Budapest, 2015. április 30., csütörtök (MTI) – Erdő Péter bíboros szentmisét mutat be Mindszenty József bíboros-hercegprímás halálának 40. évfordulója alkalmából szombat délelőtt az esztergomi bazilikában, a néhai főpásztor sírja felett. A szentbeszédet Ternyák Csaba egri érsek mondja – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

Az eseményre a hagyományos országos zarándoklat keretében kerékpárral érkeznek a budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola diákjai.

A szentmise után felavatják Mindszenty bíboros szobrát a Sötétkapu város felőli bejáratánál.

Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án törvényellenesen letartóztatták, majd koholt vádak alapján 1949 júliusában másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték. Hat év budapesti börtön után, megromlott egészsége miatt, 1955. augusztus 17-től Püspökszentlászlón, november 2-tól Felsőpetényben tartották fogva. Onnan szabadították ki 1956. október 30-án. November 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadása után az Egyesült Államok nagykövetségén kapott menedéket. 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget, Rómába, majd Bécsbe ment.

Mindszenty József 1975. május 6-án halt meg, Mariazellben temették el. 1990. május 18-án a magyar Legfelsőbb Bíróság kinyilvánította, hogy Mindszenty József ártatlan. Holttestét 1991. május 4-én ünnepélyesen hazahozták, majd újratemették az esztergomi bazilika kriptájában. A mártír sorsú bíboros boldoggá avatási eljárása jelenleg folyamatban van a Vatikánban.
A Legfőbb Ügyészség 2012-ben meghozott határozatával véglegesen lezárult Mindszenty József rehabilitálási eljárása, amelyet Erdő Péter kezdeményezett. A Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el, a három évvel ezelőtti határozat pedig a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelentette.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Novák Katalin: a családok éve az önfeledt együttlétről is szól
Budapest - A családok éve az anyagi támogatások mellett arról is szól, hogy a családok minél több időt [...] tovább »
Ismét lesz jazz és rockparádé Ózdon
Budapest, Ózd - Ismét megrendezik a jazz és rockparádét Ózdon - közölték az M1 aktuális csatorna szombat [...] tovább »
Az ország legjobb pálinkáját keresik Komáromban
Tatabánya, Mályinka - A komáromi Monostori Erődben kezdődik hétfőn az idei Pálinka Országkóstoló, ahol [...] tovább »
Az idén hetedik alkalommal rendeznek írótábort Hajdúböszörményben
Hajdúböszörmény - Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Hajdúböszörményi Írótábort (HÍR) július 10. [...] tovább »
Videó: Elfogták a taxis támadás gyanúsítottját
Budapest - Azonosították és elfogták azt a férfit, aki pénteken hajnalban többször megszúrt egy taxisofőrt - [...] tovább »
Programokkal várja a honvédség a hétvégén az érdeklődőket
Budapest - Egész hétvégén, országszerte színes programokkal várja az érdeklődőket a Magyar Honvédség. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MEAFC: tartalékosan is győzelem
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában a Nagykőrösi Sólymok KE együttesét fogadta a Miskolci [...] tovább »
A második félidőben szétesett a Phoenix KK
Tiszaújváros – A férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjában Salgótarjánban szerepelt a Tiszaújvárosi Phoenix [...] tovább »
Decemberig eltiltották a szalonnai focistát – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a [...] tovább »
Táncfesztivál és Kihívás napja szerdán Penészleken
Penészlek - A „Toldi” parasztolimpia is kihívás elé állítja majd a versenyre nevezőket. tovább »
Labdarúgó NB II – Először kapott ki hazai pályán a bajnok MTK
Budapest - Először kapott ki hazai pályán a listavezető MTK a labdarúgó NB II-ben, miután a 37. forduló péntek [...] tovább »
BL-döntő: újabb történelmet ír-e a Real Madrid?
Kijev - A spanyolok elsősorban Cristiano Ronaldótól várják a gólokat, míg a vörösök Mohamad Szalah [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása