Frissítve:

Erdő Péter köszöntötte a prímási levéltár tervrajzgyűjteménye katalógusának megjelenését

Budapest, 2014. május 30., péntek (MTI) – Erdő Péter bíboros köszöntötte a Prímási és Főkáptalani Levéltár tervrajzgyűjteményének katalógusa és a Lengyel Tiszti Tábor – Ipolyhídvég, 1939-1944 című kiadvány megjelenését pénteken Budapesten. A bíboros úgy fogalmazott: a korábbi évek nehéz anyagi feltételei ellenére egyházi közgyűjteményeik jelentős munkát végeznek.

hiba beküldése

Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészeti Intézetének igazgatója kiemelte: a tervrajzok a történészek számára fontos források, s ezek jelentős része a levéltárakban található, a prímási levéltár pedig ezt idejekorán felismerte.
Szólt arról, hogy a kétkötetes kiadvány azt a gazdag gyűjteményt mutatja be, amelyben több mint 2200 tervrajz található a 18-20. századból az Esztergomi Főegyházmegye templomairól, lakó- és egyéb épületeiről. A tételes leírások egyenként ismertetik a rajzokat, részletesen felsorolva a legfontosabb adatokat.
A katalógus így nem csupán a művészet- és építészettörténeti kutatásokat segíti, hanem a műemléképületek renoválását is, amelynek megkezdéséhez a régi tervek ismerete elengedhetetlen – ismertette.
Megjegyezte: a kötetben szerepel többek között a nagyszombati főgimnázium, a pozsonyi érseki bérpalota és a Regnum Marianum templomának terve is, valamint Európa számos országába is kitekint a gyűjtemény, a kronológia pedig a jelenkorig eljut.
Csombor Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom megyei levéltárának igazgatója a Lengyel Tiszti Tábor – Ipolyhídvég, 1939-1944 című kiadványról elmondta: a kötet az Ipolyhídvégen 1939 és 1944 között internált lengyel tisztek által lengyel nyelven írt tábori napló hasonmás kiadása és fordítása, amely krónikaszerűen írja le a táborban folyó eseményeket.
Utalt arra, hogy a kötetnek különösen értékes az a része, amely megadja az internáltak névsorát. A forráskiadvány jelentőségét az adja, hogy a második világháború alatt Magyarországra menekült és oltalmat nyert lengyelek történetét az ipolyhídvégi tábor életén keresztül mutatja be, s ez eddig szinte teljesen ismeretlen volt.
A levéltár-igazgató rámutatott: a táborparancsnokok többsége bajtársként kezelte a lengyel menekülteket, csak egy volt közülük, aki hadifoglyoknak tekintette őket. A falu lakói szeretettel fogadták a lengyel katonákat, az egyházi ünnepeket időnként együtt ünnepelték meg, és a magyar nők egy része még mosott is rájuk.
A prímási levéltár Magyarország legnagyobb egyházi levéltára. Jelentősége elsősorban abban áll, hogy az esztergomi érsekek iratait is őrzi, ők pedig Magyarország prímásaiként a hazai egyházi hierarchia csúcsán állnak. Ők koronázták a magyar uralkodókat, de főkancellárként és a királyi tanács tagjaként, sőt bizonyos időszakokban helytartóként, az ország világi kormányzatában és belpolitikai életében is meghatározó szerepet játszottak. A levéltár emiatt igen értékes kormányzat-, politika-, művészet-, gazdaság- és helytörténeti forrásokat őriz.
Az eseményen megjelent Konrad Sutarski, az Magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat korábbi elnöke is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
M1: tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi
Budapest - Végig tagadta bűnösségét a pénteken terrorizmus gyanúja miatt elfogott szír férfi - mondta az M1 [...] tovább »
Szakértő: húsz évvel ezelőtt mért légicsapást a NATO az akkori Jugoszláviára
Budapest - A jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki a NATO az 1999. március 24-én [...] tovább »
Novák: a Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban annak további balra tolódása esetén
Budapest - A Fidesz nem maradhat az Európai Néppártban (EPP), ha a pártcsalád tovább tolódik balra hagyományos [...] tovább »
Migrációs konferencia – Orbán: most kell cselekedni!
Budapest - Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán [...] tovább »
Debrecen is csatlakozik az Irodalom Éjszakájához
Budapest - Idén Debrecen is csatlakozik az Irodalom Éjszakája programsorozathoz, amelynek során a budapesti Radnóti [...] tovább »
Megkezdődött a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi migrációs konferenciája
Budapest - Ez már nem bevándorlás, ez gyarmatosítás. Ma Franciaország gyarmatosítása folyik – mondja Éric [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Műkorcsolya-vb – Jégtáncban francia siker, a magyar kettős 19.
Budapest/Szaitama - A francia Gabriela Papadakis, Guillaume Cizeron kettős nyerte a jégtáncosok versenyét a [...] tovább »
Hevesen heveskedne a Kölcsey DSE
Nyíregyháza - Feledtetné az elmúlt heti kisiklását a tiszavasvári csapat. tovább »
„Gratulálok a hazai csapatnak”
Gesztely - A labdarúgó megyei I. osztály, 20. fordulójában Gesztely fogadta a Mezőkövesd tartalék csapatát. tovább »
Nyíregyházi KC – Tovább a megkezdett úton
Nyíregyháza - Fegyelmezett, taktikailag jól felkészített csapat ellen lépnek pályára vasárnap. tovább »
Jótékonysági lesz a futóverseny Sajóbábonyban
Sajóbábony - A Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület jótékonysági futóversenyt rendez május 25-én 10 órakor a [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza: A beugró jól sikerült, jöhet a vizsga!
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza vasárnap megkezdi az Extraliga rájátszását. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása