Frissítve:

Erdélyi középiskolások pénzügyi ismereteit mérték fel

Bukarest, 2013. május 24., péntek (MTI) – Erdélyi középiskolások pénzügyi ismereteit mérték fel egy verseny keretében Kolozsváron a Romániai Magyar Közgazdásztársaság és Magyarország kolozsvári főkonzulátusa szervezésében.

A Pénzmágnes – kulcs a gyarapodáshoz elnevezésű magyar nyelvű közgazdasági tanulmányi versenyről Magdó János főkonzul az MTI-nek pénteken elmondta: az ötletet Bitai László közgazdásznak a Pénzügyi kézikönyv című, középiskolásoknak szánt könyve adta, amelyet tananyagként használhattak a diákok.

Négyszáznegyvenen jelentkeztek a versenyre, kétszázötvenen töltötték ki az ötven kérdésből álló online tesztsort, és közülük válogatták ki a legjobb huszonegyet, aki pénteken Kolozsváron vettek részt a verseny második fordulóján.

A főkonzul szerint a verseny elérte a célját, hiszen sikerült Erdély számos iskolájába eljuttatni a verseny hírét, és megmozgatni az ottani diákságot.

A rendezvény fő támogatói kolozsvári vállalkozók voltak, akik a főkonzul szerint megértették, hogy előbb-utóbb a mostani diákok közül kell kiválasztaniuk jövendő munkatársaikat, így érdemesnek tartották, hogy pénzt fordítsanak egy ilyen versenyre.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Ukrán szakértő: a beregszászi magyar konzulok nem sértették meg a nemzetközi jogot
Kijev - A beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai valójában nem sértették meg a nemzetközi jogot - [...] tovább »
Szerdától magyar vers is olvasható a brüsszeli tömegközlekedés járművein
Brüsszel - A Transpoesie nevű európai kezdeményezés keretében a brüsszeli közlekedési vállalat járműveinek [...] tovább »
Szijjártó: ha Ukrajna kiutasítja a beregszászi konzult, Magyarország is konzult utasít ki
New York - Amennyiben az ukrán kormány úgy dönt, hogy kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is [...] tovább »
Elhunyt a börtönben egy húsz évre elítélt volt román kommunista munkatábor-parancsnok
Bukarest - Elhunyt 90 éves korában Ion Ficior, emberiesség elleni bűncselekmény elkövetése miatt tavaly [...] tovább »
Ehud Barak egy orvosi kannabisszal foglalkozó cég elnöke lett
Jeruzsálem - Orvosi kannabiszt gyártó cég elnöki székét foglalta el Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök - [...] tovább »
Videó: Nagyon beégeti a metrón terpeszkedő férfiakat egy orosz jogászlány
Szentpétervár - A húszéves Anna Dovgalyuk fehérítőszeres vízzel locsolja le a terpeszben ülő férfiak lágyékát. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két hét alatt négymeccses sorozatot kezd a KBSC
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 9. fordulójában Budafokra utazik szerdán a Kazincbarcikai SC. tovább »
Négy új elnökségi tagot választott a tenisz szövetség
Budapest - A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdai rendkívüli közgyűlésén négy új elnökségi tagot választottak. tovább »
Béres Roland edzőként tért vissza a Macikhoz
Miskolc - Béres Roland, a Macik egykori kedvence edzőként tért vissza hajdani sikerei színhelyére. tovább »
Futballistamezre cserélik majd a talárt és a reverendát
Nyíregyháza - Tisztelettel és szeretettel fogadják őket, komolyan veszik a mérkőzést, de nem a győzelem a [...] tovább »
Birkózó-vb – Lehet még önkéntesnek jelentkezni
Budapest - Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra. tovább »
Mérföldkőhöz érkezik vasárnap a magyar e-sport
Budapest - Vasárnap mérföldkőhöz érkezik a magyarországi e-sport: az új FIFA 19 verzió megjelenésével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása