Frissítve:

EP-választás – NVI: tart a felkészülés az EP-választásra

Budapest – Bár Áder János köztársasági elnök még nem írta ki az európai parlamenti (EP-) választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására: folyik a területi választási szervek munkatársainak képzése és megtörtént a szavazókörök felülvizsgálata is.

hiba beküldése

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint a regionális szintű választásszakmai értekezleteken január közepe és február közepe között mintegy ötszáz munkatárs vesz részt, elsősorban a területi választási irodák és az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vezetői és munkatársai, akik majd továbboktatják a helyi választási irodák és a szavazatszámláló bizottságok tagjait. A képzéseken nemcsak a májusi EP-választásra, hanem az októberben esedékes helyi és nemzetiségi önkormányzati választás lebonyolítására is felkészítik a választási irodák munkatársait.

Az NVI ezeken a képzéseken is felhívja a választási irodák munkatársainak figyelmét arra, hogy tavaly év végén megváltoztak a választás egyes szabályai, így például a korábbiaktól eltérően csak a szavazást megelőző 66. naptól, vagyis március 21-től lehet a választási kérelmeket – mint például az akadálymentes szavazókör igénylését, az átjelentkezést vagy mozgóurna kérését – benyújtani.

A választási előkészületek része, hogy a jegyzők januárban felülvizsgálták a szavazókörök számát és területi elosztását, mert a választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet település, választókerület és szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni, ezt tehát még a választás kitűzése előtt el kellett végezni a legfrissebb lakcímnyilvántartás alapján. A szavazóköröket a jegyzőknek úgy kellett kialakítaniuk, hogy azokba lehetőleg 600-nál több, de 1500 választópolgárnál kevesebb jusson, és minden településen legyen legalább egy szavazókör. A körzetek felülvizsgálatára azért volt szükség, mert az utolsó választás óta növekedhetett vagy csökkenhetett az egy-egy szavazókörben nyilvántartott választópolgárok száma.

A májusi EP-választásra 6,8 milliárd forintot biztosít a költségvetés.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lakástűzben meghalt egy ember Pásztón
Salgótarján - Meghalt egy ember lakástűzben csütörtökön a Nógrád megyei Pásztón - közölte az MTI-vel [...] tovább »
Három év börtönre ítélték korrupció miatt Mengyi Rolandot
Budapest - Három év börtönre ítélte Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt bűnsegédként [...] tovább »
Trócsányi László kiállt a magyar igazságszolgáltatás függetlensége mellett a Die Pressében
Budapest/Bécs - Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter kiállt a magyar igazságszolgáltatás [...] tovább »
Óvodaudvaron találtak világborús aknákat Kiskunmajsán
Budapest - Egy óvoda udvarán találtak második világháborús aknákat csütörtök délután Kiskunmajsán, a [...] tovább »
Emberölés előkészületével is megvádolhatják az énekesnőt zaklató férfit
Budapest - Emberölés bűntett előkészületével is megvádolhatják azt a férfit, akivel szemben korábban egy [...] tovább »
Mosolyogj vissza rám!
Debrecen - A Parno Graszt énekesnőjének őszinte, saját videóját több mint másfél millióan látták. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Tatabánya
Budapest - Az esélyesebb Tatabánya négy góllal győzött a Ferencváros vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Fedett Eb – Tizenhárom fős magyar csapat utazik Glasgow-ba
Budapest - Tizenhárom fős lesz a magyar válogatott a március 1. és 3. között sorra kerülő glasgow-i [...] tovább »
Asztalitenisz-vb az Utazás kiállításon is
Budapest - A magyar sportági szövetség (MOATSZ) képviseletében Nátrán Roland elnök az áprilisi, budapesti [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Arn legyőzője a nyolc között
Budapest - A nyitókörben Arn Grétát legyőző Jekatyerina Alekszandrova bejutott a nyolc közé a budapesti 250 ezer [...] tovább »
Északisí-vb – Norvég győzelmek sprintben
Budapest/Seefeld - A férfiaknál Johannes Hösflot Klaebo, míg a nőknél a címvédőMaiken Caspersen Falla révén  [...] tovább »
Jöhet egy jó kis fénykardpárbaj?
Debrecen - Serra Bendegúz, a Békessy szakmai igazgatója szerint az újítások jótékony hatással lehetnek sportágukra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása