Frissítve:

EP-választás – Lengyelország: a kormánypárt szerezte a legtöbb szavazatot

Varsó/Budapest, 2014. május 26., hétfő (MTI) – Donald Tusk miniszterelnök pártja, a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) szerezte meg az első helyet a végleges adatok szerint vasárnapi európai parlamenti választásokon, mégpedig a szavazatok 32,13 százalékával, az ellenzéki, nemzeti konzervatív, Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) párt így a második helyre szorult 31,78 százalékkal.

Hétfőn délelőtt még a PiS vezetett, estére viszont a végleges adatok alapján “fordult a kocka”, és a kormánypárt lett az első helyezett, igaz, rendkívül csekély előnnyel. Mindkét párt 19-19 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Az országos választási bizottság bejelentése szerint a harmadik helyre a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) futott be 9,44 százalékos eredménnyel (5 képviselő), negyedik lett az EU-ellenes Új Jobboldal Kongresszusa (KNP) 7,15 százalékkal (4 képviselő), ötödikként pedig a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Lengyel Parasztpárt (PSL) végzett 6,80 százalékkal (4 képviselő). A többi párt nem érte el az 5 százalékos választási küszöböt. Lengyelországnak az EP-ben 51 képviselői helye van.

A választási részvételi arány 23,82 százalékos volt.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Súlyosan megsebesített egy férfit a medve Csíkszentkirályon
Kolozsvár, Csíkszentkirály - Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a [...] tovább »
Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult
Ungvár - Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt - [...] tovább »
Videó: Csecsemőket is megkéseltek egy New York-i otthonban
Washington - Párnapos csecsemőket is megkéseltek egy New York-i csecsemőotthonban péntek hajnalban. tovább »
Donald Trump lassítja a vélt orosz beavatkozásra vonatkozó vizsgálatok titkosított dokumentumai nyilvánosságra hozatalát
Washington - Donald Trump amerikai elnök lassítja a vélt orosz beavatkozásra vonatkozó vizsgálatok titkosított [...] tovább »
Az SZBU cáfolja, hogy eljárást folytatna Kárpátalján valamely nemzetiségi kisebbséggel szemben
Ungvár - Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának sajtószolgálata pénteken [...] tovább »
Ukrán politikus: nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól
Ungvár - Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda NB I – Mariama Signaté távozott Érdről
Budapest - Mariama Signaté kétszeres világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó ellentmondásos körülmények között [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta egyesben kiesett
Budapest/Alicante - Póta Georgina egyesben befejezte szereplését az alicantei asztalitenisz Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Magyar Kupa – Még egy körrel továbbjutni a párharcokból
Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában nyolc megyei csapatunk - a Putnok, a Gesztely, a Sajóbábony, az [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Ungvári Miklós is búcsúzott
Baku - A 73 kilogrammos Ungvári Miklós kikapott harmadik mérkőzésén, ezzel befejezte szereplését az olimpiai [...] tovább »
Kihirdették a világbajnoki indulókat
Budapest - Egy hónappal a budapesti birkózó-vb előtt sajtótájékoztatót rendezett a Magyar Birkózó Szövetség. tovább »
Negyedik alkalommal szervezett jótékonysági félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján
Makkosjánosi - Több mint félezren futottak szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Ökumenikus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása