Frissítve:

EP-választás – Jóváhagyta a szavazólapok mintáját az NVB

Az EP-választás szavazólapmintája Az EP-választás szavazólapmintája - © Fotó: MTI/Mohai Balázs
Budapest – Jóváhagyta az európai parlamenti (EP-) választás szavazólapjainak mintáit csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), az egyik a magyarországi, a másik a levélben szavazóknak készült.

hiba beküldése

Miután az NVB nyilvántartásba vette az EP-választáson induló listákat, és az erről szóló határozatok jogerőre emelkedtek, a testület következő feladata a szavazólapok adattartalmának jóváhagyása volt. Ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap “képét”, azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek neve.

A jogszabály szerint az EP-választás szavazólapja a listák nevét az NVB által kisorsolt sorrendben tartalmazza: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika. Az NVB által elfogadott, hosszúkás szavazólapon egy sorban szerepel a kilenc lista.
Az NVB két külön szavazólapot hagyott jóvá.

A magyarországi és a külképviseleti szavazáshoz készítetten szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak. A levélben szavazáshoz készített szavazólap pecsét nélkül érvényes, így ezen nem szerepel a pecsét helye, a szavazatok gyors összeszámlálását segítő szkennelést pedig két sötét négyzet segíti.

A szavazólapon szerepel a “szavazólap” megjelölés, a választás megnevezése (az Európai Parlament tagjainak választása), a szavazás napja (vagyis május 26.). Fel van tüntetve rajta az is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni. Azt is feltüntették, érvényesen szavazni a lista neve feletti körbe tollal írt két egymást metsző vonallal lehet.

A szavazólapon minden lista 4,5 centiméter széles területet foglal el.

A szavazólap tartalmazza a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a lista rövid nevét (kivéve a Momentum Mozgalomnál, amely nem adott meg rövid nevet), alatta a jelölőszervezet teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét.

Az NVB-nek a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen – egynapos jogorvoslati határidővel – bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása