Frissítve:

EP-választás – Jobbik: a Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra

Budapest, 2014. április 13., vasárnap (MTI) – A Jobbik szerint a Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra – közölte a Jobbik parlamenti frakciója vasárnap az MTI-vel.

hiba beküldése

“Az MSZP-nek nem azért kellene latba vetnie nemzetközi befolyását, hogy a pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el termet az Európai Parlamentben, hanem azért, hogy európai béreket és jogokat biztosítsanak Európa közepén” – írta Novák Előd, a Jobbik alelnöke a közleményben.

A Népszabadság pénteken adott hírt arról, hogy termet nevezhetnek el Horn Gyuláról az Európai Parlament épületében az EP szocialista frakciója magyar és német delegációjának javaslatára. A szocialisták Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulója és a Horn Gyula akkori külügyminiszter által bejelentett határnyitás 25. évfordulója kapcsán tartják fontosnak az elnevezés időzítését – írta a lap, hozzátéve, hogy hétfőn ülésezik a döntésre hivatott testület.

Surján László, az EP magyar kereszténydemokrata alelnöke a Népszabadság közlése szerint levélben fordult a testület tagjaihoz a pozitív döntés ellen érvelve. Azt írta: Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat, a korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt.

A Jobbik vasárnap kiadott közleménye szerint, “a saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó Horn Gyula példaképpé emelése azt mutatja, hogy az MSZP képtelen a megújulásra, sőt erre belső szándék sincs: még mindig országgyűlési képviselői közt vannak az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjai”.

Mint írták, “az EU-ban legmagasabbra kapaszkodó MSZP-s politikus is az MSZMP KB-tag Kovács László volt, így Horn Gyulához hasonlóan nemcsak a Szovjet-, hanem az Európai Unió általi elnyomásunkban is részt vett”. Ha az Orbán Viktor által is méltatott Horn Gyuláról valóban termet neveznek el az EP-ben, a Jobbik tiltakozásul kész elhelyezni ott a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképét – fogalmazott Novák Előd.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lelőtte társát a vadászaton egy bokodi férfi
Budapest - Előállították a nyomozók azt a vadászaton résztvevő 44 éves férfit, aki csütörtökön este a [...] tovább »
Felhőszakadás veszélye miatt három megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre
Budapest - Három délnyugati megyére másodfokú, az ország nagy részére - köztük a fővárosra - elsőfokú [...] tovább »
A dél-európai gyerekek a leginkább elhízottak Európában
Genf - A dél-európai országokban - Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Cipruson - a legnagyobb [...] tovább »
Letette esküjét a hétezredik önkéntes tartalékos katona
Budapest - Letette esküjét a Magyar Honvédség hétezredik önkéntes tartalékos katonája csütörtökön a Somogy [...] tovább »
Maradt a magyar világcsúcs a tésztahídépítő világbajnokságon
Budapest - Maradt a magyar világcsúcs híd kategóriában az Óbudai Egyetemen rendezett Reccs tésztahídépítő [...] tovább »
Orbán Viktor az “Európa jövője” konferencia több előadójával is találkozott
Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután az Országházban külön-külön fogadta az Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Simán kikapott a női kosárlabda-válogatott Csehországban
Budapest/Roudnice - A magyar női kosárlabda-válogatott simán, 82-59-re kikapott Csehország vendégeként a [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton legyőzte Wawrinkát, és elődöntőbe jutott
Genf - Fucsovics Márton legyőzte a harmadik helyen kiemelt svájci Stan Wawrinkát az 501 ezer euró (159 millió [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Átvették az aranyérmeket a Győri Audi ETO játékosai
Budapest - A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának játékosai a csütörtöki szezonzáró banketten átvették [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Hazai győzelmével egyenlített a Kecskemét
Kecskemét - A Kecskemét 91-72-re legyőzte a vendég Körmendet a férfi kosárlabda NB I-ben csütörtökön, így az [...] tovább »
Menesztették Nagy Ádámék edzőjét
Bologna - Nagy Ádám klubja, az olasz labdarúgó-bajnokság 15. helyén záró Bologna menesztette Roberto Donadoni [...] tovább »
Ahol főként a tudás számít: Monte-Carlo utcáin az F1 mezőnye
Monte-Carlo - A hétvégén a szezon legcsillogóbb helyszínén megrendezett Forma–1-es futam, a Monacói Nagydíj [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása