Frissítve:

Emlékműavatással tisztelegtek Kolozsváron a holokauszt áldozatai előtt

Kolozsvár, 2014. október 7., kedd (MTI) – Emlékműavatással, és gyászistentisztelettel kezdődött kedden délután Kolozsváron az a megemlékezés, amelyen a holokauszt áldozatainak emlékére szervezett a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház.

hiba beküldése

Az ártatlanság emlékművét, Adorjáni Endre, kolozsvári származású szekszárdi szobrászművész alkotását az evangélikus-lutheránus püspökség belső udvarán avatták fel. A bronzszobor térdelő nőalakot ábrázol, akinek testét repedések teszik átláthatóvá. A szobor talapzatán a Non omnis moriar (Nem halok meg egészen) latin nyelvű Horatius-idézet olvasható. Az emlékművet megáldották az erdélyi történelmi magyar egyházak püspökei.

Az evangélikus püspöki templomban tartott megemlékezésen Kelemen Hunor, romániai miniszterelnök-helyettes azt mondta, nem lehet tudni, mivel gazdagította volna városát, országát az a zsidó közösség, amely odaveszett a náci haláltáborokban, nélkülük azonban mindannyian szegényebbek lettünk.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki tisztségét is betöltő politikus a 20. század legnagyobb tragédiájának nevezte a holokausztot. Hozzátette, ébren kell tartani az emlékezetet, hogy soha ne ismétlődhessen meg. Elmondta, minden korban a többség kollektív felelősséget visel a vele élő kisebbségért, és szabad csak akkor lehet az ember, ha a körülötte élők is szabadok.

Márton Áron erdélyi római katolikus püspöknek és Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkésznek a zsidó közösség melletti kiállását Kelemen Hunor is, Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség vezetője és Latorcai Csaba, a magyar kormány kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is megemlítette beszédében.

A helyettes államtitkár elmondta, a szolidaritás megnyilvánulása és a bűnösök elítélése hozzásegíthet a megbékéléshez. Schwartz Róbert “lelket melengetőnek” nevezte, hogy olyan megemlékezésen vehet részt, amelyet nem zsidók szerveztek.

A megemlékező istentiszteleten Adorjáni Dezső evangélikus püspök Káin és Ábel történetét idézve állapította meg, hogy a testvérgyilkosság a kultúrák, a civilizáció születésénél is ott volt.

A kolozsvári holokauszt megemlékezés szerdán tudományos konferenciával folytatódik.

Hetven évvel ezelőtt Kolozsvárról mintegy 18 ezer zsidót deportáltak, akik közül csak kevesen élték túl a haláltáborokat.

– Gazda Árpád, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A szénhidrátban túl alacsony és túl magas étrend egyaránt káros az egészségre
London - A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet [...] tovább »
Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára
Székesfehérvár- Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla [...] tovább »
Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
Budapest - Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő [...] tovább »
Augusztus 20. – Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
Karcag - Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a [...] tovább »
Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós és Gulyás Gergely
Budapest - Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Le a kalappal a játékosok és a közönség előtt”
Debrecen - A DVSC vs. MTK (3-3) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Feczkó Tamás [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban mentett pontot a Debrecen
Debrecen - Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. MTK 3-3 (1-2)
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 5. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK [...] tovább »
Fotók: Izompacsirta zsaruk emelgették a tonnákat
Hajdúszoboszló – A XII. Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt rendezték meg pénteken délután [...] tovább »
Tour de Hongrie – Bratascsuk százötven kilométeres szökésből “ért haza”
Hajdúszoboszló - Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása