Frissítve:

Emlékmű – Fischer Ádám karmester: vérig sért az emlékmű

Fischer Ádám karmester vezényel a Szabadságért és Demokráciáért Csoport demonstrációján, ahol a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozók elénekelték Verdi Nabucco című operájából a Szabadság kórust a budapesti Szabadság téren 2014. szeptember 2-án. Fischer Ádám karmester vezényel a Szabadságért és Demokráciáért Csoport demonstrációján, ahol a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozók elénekelték Verdi Nabucco című operájából a Szabadság kórust a budapesti Szabadság téren 2014. szeptember 2-án. - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2014. szeptember 2., kedd (MTI) – Verdi Nabucco című operájának Szabadság kórusát énekelték el Fischer Ádám karmester vezényletével a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozók, mintegy 300-350-en kedden a budapesti Szabadság téren.

A karmester azt mondta, azért vállalja újra és újra a demonstráción a közreműködést, mert őt is vérig sérti az emlékmű, ugyanis az ő nagyszüleit is azok hurcolták el, akiknek most kisebbíteni akarják bűneit.

Fischer Ádám elhelyezte Rejtő Jenő egyik regényének példányát az emlékmű tövében. Ezzel utalva azt hangsúlyozta: sokan voltak azok, akiket megaláztak és tönkretettek akkor, amikor még a “láthatáron sem volt a birodalmi sas”.

Rejtő egy volt közülük, ezért legyen ő a jelképe azoknak, akiknek a tragédiájához “semmi köze nem volt a sasnak” – tette hozzá Fischer Ádám a szoborra alakjaira emlékeztetve.

A szervező Szabadságért és Demokráciáért csoport nevében Zoltai Andrea bejelentette, folytatják a több hónapja tartó demonstrációsorozatot, és ezentúl minden vasárnap 16 órakor várják a tiltakozókat a Szabadság térre.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Országos rekorddal zárult a Kodály nyomában országos online zenei játék
Kecskemét - Csaknem 50 hazai és határon túli település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt a Kodály [...] tovább »
Emmi: 2019-ben Magyarország ad otthont a WRO robotprogramozási világdöntőnek
Budapest - Európában elsőként a Magyarországot képviselő Edutus Főiskola nyerte el a 2019. november 8-10. [...] tovább »
Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Budapest - Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők [...] tovább »
Meghalt Császár Ákos matematikus
Budapest - Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tankcsapda-hétvége a benzinkutakon
Debrecen - Benzinkutakon dedikálja új, Aréna című koncert DVD-jét a Tankcsapda hétvégén. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton és 100 méter vegyesen győzött a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka már négy aranynál tart Koppenhágában
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik [...] tovább »
Rangadó Ózdon, az NB I/B-ben
Mezőkövesd, Ózd - Hosszú idő után ismét megyei rangadót rendeznek a hétvégén a másod­osztályú férfi [...] tovább »
Női kézilabda vb – Fölényes sikerrel döntőben a címvédő norvégok
Hamburg - A címvédő és Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott kilenc góllal legyőzte Hollandia [...] tovább »
Jótékonykodtak a miskolci vízilabdázók
Miskolc - A PannErgy-MVLC OB I-es férfi vízilabdacsapatának játékosai és szakmai vezetése csütörtökön a [...] tovább »
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása