Frissítve:

Emberölés kísérlete miatt vádat emeltek a volt élettársára rálövő férfi ellen

Budapest, 2014. október 3., péntek (MTI) – Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal az 53 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel egy budapesti bevásárlóközpontnál rálőtt volt élettársára – közölte az MTI-vel a főügyész helyettese pénteken.

hiba beküldése

Szoboszlai-Szász Richárd közleményében azt írta: a nő 2013 év elején szakított a férfival, majd új párkapcsolata lett és ezt a vádlott nem tudta feldolgozni.
A férfi egy budapesti piacon lőfegyvert és lőszereket vásárolt. Azt azonban nem tudta, hogy a fegyvert korábban már egyszer hatástalanították, majd később visszaélesítették, és az átalakítások következtében a pisztolyból kilőhető lövedék átlagos energiája jelentősen csökkent.

Tavaly október 8-án a férfi telefonon arra kérte a sértettet, hogy találkozzanak aznap este egy VI. kerületi bevásárlóközpontnál, ahova az előre betárazott lőfegyvert is magával vitte.
A találkozón a férfi többször szóba hozta korábbi kapcsolatukat, sérelmezve, hogy a sértett szakított vele. Egyre ingerültebb lett, kiabálni kezdett a nővel, majd többször megütötte. Ezután elővette a lőfegyverét, csőre töltötte és a sértettre fogta, aki megpróbált elmenekülni. A férfi azonban ekkor rálőtt a tőle mintegy 10 méterre lévő, menekülő nőre. A lövedék eltalálta a nőt, azonban a fegyver átalakítása miatt, csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A célzott lövés ugyanakkor az ügyészség szerint közvetlen közelről még így életveszélyes sérülést okozhatott volna a nőnek.

A sértettnek ezután sikerült segítséget kérnie, miközben a vádlott elmenekült a helyszínről.

A férfival szemben a vád – más bűncselekmény mellett – emberölés bűntettének kísérlete, amelyért öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A nap receptje: sörtésztás csirkemell
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ha igazán finom főételt szeretne roppant kevés hozzávalóval, ezt önnek [...] tovább »
Kábítószerrel az alsóneműjében autókázott a tinilány Nyírbátorban egy 57 éves férfival
Nyírbátor - A különös, kristályos kábítószer mellett egy mérleg is előkerült, na de az már nem a 17 éves [...] tovább »
Lakás és takarék
Az évek óta hibernált állapotban lévő lakáspiacnak az a tűrhetetlen állapot adott némi lendületet, hogy [...] tovább »
„Taroltak” a hajdúvárosok a fővárosi utazási kiállításon
Budapest - Valós brand alakul ki hajdúvárosok néven a megyei turisztika területén. A HUNGEXPO Utazás Kiállítás [...] tovább »
Előzetesben a borsodi rabszolgatartók
Ózd, Sáta - Kényszermunkával és zsarolással gyanúsítják a sátai házaspárt. tovább »
Véget értek a tunéziai „dallamok” a Hallban
Debrecen - A több mint száz kiállítót felvonultató XXVII. Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás ebben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jól szerepeltek a debreceni biciklisek
Debrecen - Március 17-én a tihanyi Félsziget Kupán, március 25-26-án pedig a szekszárdi Sajó Péter [...] tovább »
Csupán négy tized volt az első három között
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg az idei tanév torna diákolimpia országos elődöntőjét Debrecenben. Az [...] tovább »
Bódog-premier: az FTC ellen kupázik a DVTK
Miskolc - Szerdán 19 órától Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK Magyar Kupa-mérkőzés lesz Budapesten, az Üllői [...] tovább »
Kitűnően zárták a rövidpályás szezont a hajdúszoboszlói úszók
Hajdúszoboszló - Március 25-én és 26-án a 700 éves Humennében (hajdani magyar nevén Homonnában) állt [...] tovább »
Patrick Mevongou a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevongou. A kameruni védekező középpályás két hétig [...] tovább »
Falat kell törni a helyi vállalkozók és a DVSC között
Debrecen - Papp László, Debrecen polgármestere egy hosszabb interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása