Frissítve:

Elutasították az MVLC óvását

Az MVLC-nek még lesz alkalma a revansra a Tatabánya (kékben) ellen, nem a zöld asztalnál, hanem a vízben Az MVLC-nek még lesz alkalma a revansra a Tatabánya (kékben) ellen, nem a zöld asztalnál, hanem a vízben - © Fotó: ÉM-archív/Kozma István
Miskolc – Huszonegy nap után született döntés a szövetségben az MVLC beadványáról.

hiba beküldése

Október 21-én, szombaton rendezték meg a férfi vízilabda OB I B-csoportjának 4. fordulójában a Tatabánya VSE – PannErgy-MVLC összecsapást, amelyet a hazaiak 6-3-ra nyertek meg. A meccset követően azonban óvtak a borsodiak, ugyanis megítélésük szerint műhiba történt 50 másodperccel a mérkőzés vége előtt: ekkor, 5-3-as állásnál a vendégek játékosa, Alex Bowen gólt szerzett szabaddobásból, ám ezt a találatot a jelenlévő ellenőr visszavonta, mert meglátása szerint az amerikai légiós a mozdulat közben brutalitást követett el, lévén a vele szemben, az őt szabálytalanul (ugyanis az előírt távolságon belül tartózkodott) ,,levédekező” Katonás Gergő megsérült. Bowen kiállításán túl a Tatabánya büntetőt is kapott, amit értékesítettek. Az MVLC-nél úgy vélték, hogy a döntés súlyosan befolyásolta a végeredményt, hiszen 5-4 lehetett volna az állás, nem pedig 6-3. Az már csak ráadás, hogy Bowen az általa elkövetettek miatt két meccses eltiltást is kapott, így nem lehetett ott a medencében az A-HÍD OSC-Újbuda, valamint a ZF Eger elleni bajnokikon. A PannErgy-Miskolci VLC az írásos anyagát és a felvételt elküldte a Magyar Vízilabda Szövetségbe, a versenybizottságnak, de Kemény Dénes elnöknek és Molnár Tamás alelnöknek is.

Nem állapította meg

A malmok nem őröltek túl gyorsan, ugyanis a szövetség honlapján vasárnap (november 12.) 15:39-kor jelent meg az alábbi közlemény: ,,Mint korábban beszámoltunk róla, a PannErgy-Miskolci VLC műhibára hivatkozva megóvta a 2017. október 21-én lejátszott, Tatabányán 6–3-ra elveszített E.ON férfibajnoki mérkőzést. A vonatkozó szabályok szerint a versenybíró bizottság megtárgyalta, majd döntést hozott. A műhibát nem állapította meg, az óvást így elutasította, a miskolciak Alex Bowen piros lapjával kapcsolatos kérelmét pedig a szabályok szerint a fegyelmi bizottság hatáskörébe utalta. Ezt követően folyamatos egyeztetések zajlottak a klub és a dr. Deák Péter vezette fegyelmi bizottság között, amelynek eredményeként a Miskolc végül nem kérte az automatikusan két meccset kihagyó Alex Bowen fegyelmi eljárásának vizsgálatát. A fegyelmi bizottság ezzel egy időben intézkedett a játékos közreműködői jogának helyreállításáról, avagy a miskolciak légiósa ott lehet csapatában a következő bajnoki fordulóban.”

Miskolci álláspont

A döntéssel kapcsolatban megkerestük Bachner Andrást, a PannErgy-Miskolci VLC csapatának szakmai vezetőjét, aki az alábbiakat nyilatkozta:

– A bizottság munkáját nem kommentálnám, a döntés megszületett. Örülünk annak, hogy Bowen újra játszhat, bár azt továbbra is állítjuk, hogy az ő mozdulatában nem volt benne a szándékosság. Most már nem foglalkozunk ezzel az üggyel, koncentrálunk azokra a feladatokra, amelyek előttünk állnak, leginkább a volgográdi Európa Kupa visszavágóra. A bajnokságból sok van hátra, lesz még időnk arra, hogy visszahozzuk a Tatabányán elvesztett pontokat.

– Molnár István –



További hírek a MVLC kategóriából
Olimpiai bajnok tanácsadó az MVLC-nél
Miskolc - Horkai György hétfőn hivatalosan is munkába állt a Miskolci VLC-nél. tovább »
Horkai György a Miskolc utánpótlásában dolgozik tovább
Miskolc - Horkai György olimpiai bajnok vízilabdázó az ob I-ben szereplő PannErgy-Miskolci VLC-nél folytatja [...] tovább »
PannErgy-Miskolci VLC: Horkai György érkezik
Miskolc - Olimpiai bajnokkal erősít a PannErgy-Miskolci VLC: az OB I-es vízilabdacsapatot is működtető klubnál [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Nyert az OSC
Budapest - Az A-Híd OSC-Újbuda 9-4-re nyert a vendég RacioNet-Honvéd ellen a férfi vízilabda ob I nyolcadik [...] tovább »
A férfipólósok szerint is Vámos Márton volt 2017 legjobbja
Budapest - A férfi vízilabda-válogatott tagjai szerint Vámos Márton volt 2017 legjobb magyar pólósa. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 – Indul az elődöntő-szavazás
Miskolc - Az Észak-Magyarország és a Borsod Online az idén is meghirdette az Év sportolója játékot. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint egy hónap után Brkovic hivatalosan is a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Dusan Brkovic, így a korábbi magyar bajnok védő hivatalosan is a DVTK [...] tovább »
DVTK: Nemes Milán Siófokra igazolt
Miskolc - Hétfőn hivatalossá vált, hogy Nemes Milán, a DVTK saját nevelésű játékosa Siófokon folytatja [...] tovább »
DVSC-TVP: hosszabbított Vantara-Kelemen Éva
Debrecen - A DVSC-TVP csapatkapitánya újabb két évre írt alá. tovább »
DLA: szép győzelmek futsalban
Debrecen - Az akadémia csapatainak hétvégi futsaleredményei. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Alilovic kikerült a horvát keretből
Zágráb - Az eddig százszázalékos házigazda horvát válogatott szövetségi kapitánya, Lino Cervar második [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – A szlovénok a hazautazást fontolgatják
Budapest - A szlovén férfi kézilabda-válogatott a Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen történtek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása