Frissítve:

ELTEfeszt több mint száz programmal Budapesten

Budapest, 2014. október 5., vasárnap (MTI) – Több mint száz program, ezen belül interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország kiemelkedő kutatóinak rendhagyó órái várják az érdeklődőket október 10-én, pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszán.

hiba beküldése

Az ELTEfeszt elnevezésű rendezvényen az intézmény összes kara és képzése bemutatkozik. A látogatók központi standokon, első kézből juthatnak felvételi információkhoz és hasznos tippekhez – tájékoztatta az egyetem MTI-t.

A közlemény szerint az egész napos program keretében az érdeklődőket interaktív előadások várják, a résztvevők
tájékozódhatnak az egyetemen elérhető nemzetközi kapcsolatokról, valamint a sportolási és a nyelvtanulási lehetőségekről is. A résztvevőkkel modellezik az ENSZ működését, kiderül, hogy milyen a jó 21. századi iskola, hogyan működött egy római település, vagy miért szeretik a kamaszok a játszótereket. A leendő hallgatók bekukkanthatnak a start-upok világába is.

Az egyetem professzorai mintaszemináriumokat tartanak, valamint látványos kísérletekkel is várják a diákokat. Az érdeklődők megismerkedhetnek az ELTE úgynevezett érzékenyítő projektjeivel és civil kezdeményezéseivel, mindemellett lesz ingyenes pályaválasztási tanácsadás is.

Az interaktív pályaválasztó napon délelőtt 10 és este 6 óra között várják a leendő felvételizőket, azok szüleit és a pedagógusokat. A fesztivált nyereményjáték is kíséri, a részt vevő diákok részére a szervezők igazolást állítanak ki. A rendezvény látogatása ingyenes, a programok között a www.elte.hu/eltefeszt oldalon lehet böngészni.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Nancy küzdelmei – Különleges kisfilm a petefészekrákról
Budapest - Egyedülálló művészfilmmel kampányolt a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. tovább »
Autószállító tréler és személyautó ütközött az M3-ason
Szihalom - Lezárták az M3-as autópályát Budapest felé Szihalom térségében baleset miatt hétfő délután - [...] tovább »
Országszerte felhőszakadásra figyelmeztetnek
Budapest - A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országot [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Erdő Péter: az a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva
Budapest - Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, [...] tovább »
Halálos motorbaleset történt Nyíregyháza határában
Nyíregyháza - Széles körű adatgyűjtéssel indult a rendőrségi eljárás egy közlekedési baleset nyomán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
„Egy hasonló cipőben járó csapattól hoztuk el a három pontot”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Túraautó-vk – Michelisz Norbert feledhető futamokon van túl Hollandiában
Zandvoort - Michelisz Norbert eredménytelen futamokon van túl a túraautó-világkupa (WTCR) hollandiai [...] tovább »
HFL – Hengerelt a címvédő Budapest Cowbells
Dunaújváros - A címvédő Budapest Cowbells 42-6-ra nyert a Dunaújváros Gorillaz vendégeként a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása