Frissítve:

Elsőként a Telekom teszi elérhetővé az eszközbe integrált virtuális SIM-kártya használatát

Budapest – A Magyar Telekom elsőként tette elérhetővé magyarországi hálózatán az eszközbe integrált virtuális SIM-kártya használatát előfizetőinek, a megoldás lényeges fejlődést hozhat a digitális eszközhasználatban. Az eSIM egy fizikai SIM-hez tartozóan, előfizetéssel együtt üzemeltethető.

hiba beküldése

Pereszlényi Zoltán, a cég lakossági marketing és értékesítés menedzsment igazgatója szerdán virtuális sajtótájékoztatón elmondta, az eSIM-kártya a mobilitás teljes világa és a dolgok internete (IoT) felé nyit utat. Az első eSIM-képes eszköz egy okosóra, a megoldást minden nagyobb platform támogatja, a készüléktípusok bővülése folyamatos – közölte.

Az eSIM-et ügyfélszolgálaton keresztül lehet igényelni.

Elmondta, az új technológia belépő a dolgok internetébe (IoT), megnyitja az utat a hálózatba kötött eszközök előtt, amelyek idővel helyettesíthetik a piacon meghatározó szerepet játszó okostelefonokat.

Közölte, a Cisco kutatása szerint 2020-ra 50 milliárd eszköz csatlakozik a mobilhálózatra, 2025-re pedig ez a szám a többszörösére nőhet. Öt-tíz éven belül így már nem az okostelefonok lehetnek a mobilhálózatok elsődleges használói, hanem más hordozható eszközök, a fitneszkarkötők, az okosórák, a mobil vérnyomásmérők, továbbá az autók és a különféle szenzorok, a háztartási eszközök – fejtette ki.

Hozzátette: számításaik szerint öt éven belül minden felhasználónak átlagosan tíz hálózatba kötött eszköze lesz, ezért idővel egyre több eSIM-képes készüléket és rájuk épülő szolgáltatást fognak bevezetni.

A hagyományos SIM-kártyákat felváltó beépített eSIM (embedded SIM) kisméretű eszközökben is könnyen elfér. A szolgáltatáshoz nem szükséges a szolgáltatótól fizikai SIM-kártyát átvenni és azt a készülékbe helyezni, elegendő a szerződés megkötését követően az interneten keresztül letölteni a felhasználói SIM-profilt. Így a hagyományos SIM-kártyák cseréjével járó munkafolyamat is egyszerűsödik. Az újításnak várhatóan az iparág jövőjére is hatása lesz – fejtette ki.

Az új technológia megfelel a GSMA (Global System for Mobile Communications – a világ legnagyobb mobil-szolgáltatókat tömörítő egyesülete) nemzetközi szabványának.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
Mesterséges intelligencia adta vissza a hangját egy rádiósnak
Washington - Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy [...] tovább »
Otthonosan digitálisan is
Debrecen - Az adatvédelem, az IT-biztonság volt a téma a megyei kereskedelmi és iparkamara csütörtöki eseményén. tovább »
Okospadon csücsülhet bárki Bereg szívében
Vásárosnamény - Megszerették a városlakók az okospadot, amely napelemmel működik, de telefont tölteni és [...] tovább »
Több mint egymillió euróval támogatta a Google a digitális újságírást Magyarországon
Budapest - Tizenhárom magyar projekt kapott összesen 1,3 millió euró támogatást a Google Digital News Initiative - [...] tovább »
A Facebook rajongói oldalainak kezelői is felelősek a felhasználói adatokért az Európai Bíróság szerint
Budapest - A Facebook rajongói oldalainak adminisztrátorai a Facebookkal együtt felelősek az oldalt látogató [...] tovább »
Videó: Íme 10 olyan dolog, amit a mai fiatalok soha nem fognak megérteni
Ha a 90-es években születtél, vagy azelőtt, akkor te is tudod jól azt, hogy voltak bizonyos dolgok, amivel az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Szalah sem segített Egyiptomon, továbbjutás küszöbén a házigazda
Szentpétervár - A házigazda orosz válogatott 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden az A csoport második [...] tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának keddi, 2. fordulós eredménye. tovább »
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője
Budapest - Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. tovább »
Vb-2018 – Japán visszavágott Kolumbiának a brazíliai vereségért
Szaranszk - Japán meglepetésre 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A spanyolok ötméterespárbajban legyőzték a horvátokat
Budapest - Spanyolország ötméterespárbajt követően 13-10-re legyőzte Horvátországot a férfi vízilabda [...] tovább »
Tolvanen marad a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya kedden egy évvel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása