Frissítve:

Elpusztult a fővárosi állatkertben született tapírborjú

Elpusztult a fővárosi állatkertben született tapírborjú © Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert
Budapest – Elpusztult a fővárosi állatkertben szeptember elején született tapírborjú – tette közzé honlapján az intézmény kedden.

A tájékoztatás szerint a boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, valamint súlyos fokú májelfajulást állapított meg a szeptember 2-án született kistapírnál.

Az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt és az emlőket is megtalálta, így a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai nagyon bizakodóak voltak. A tapírborjú azonban a hétvégére láthatóan gyengülni kezdett, végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk és mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet – olvasható a honlapon.

“Mint kiderült, a kistapír olyan egészségi problémákkal született, amelyet az anyai gondoskodás és sajnos az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de a bejelentéssel meg akartuk várni a boncolási, illetve a laboreredményeket” – közölte a budapesti állatkert.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Állatvilág kategóriából
Tízmilliós jutalom a erdőhorvátiaknak
Erdőhorváti - Miniszteri dicséretet kapott a napokban az erdőhorváti önkormányzat. tovább »
A hőhullámok drasztikusan csökkentik a hím rovarok nemzőképességét
London - Az éghajlatváltozással összefüggő hőhullámok károsíthatják a rovarok spermáját és csaknem [...] tovább »
Videó: A babonás falusiak azt hitték, egy haltól terhes – Elment ultrahangra, ez lett az eredmény…
Fülöp-szigetek - A 17 éves Kimberley Manait szigetén él, és hipp-hopp, hirtelen várandós lett, noha elmondása [...] tovább »
Kreatív miskolci állatbarátok segítettek
Miskolc - Szombaton tetoválásukkal jótékonykodhattak az állatbarátok. tovább »
Bogáncs, Puding és Brúnó keresi új gazdáját ezen a héten
Miskolc - Minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra váró/vágyó kutyust, hogy segítsük az [...] tovább »
Bajba jutott cicát mentettek a tűzoltók Nánáson
Hajdúnánás - Egy nyitott víztározóba esett egy kismacska Hajdúnánáson kedd reggel - közölte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szlovák jégkorongliga – Otthon nyert a DVTK, idegenben a MAC
Gyetva/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék saját közönsége előtt, a MAC Újbuda pedig idegenben győzött a Tipsport Liga [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Kétszettes előnyről kapott ki a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba kétszettes előnyről kapott ki a vendég KBM Branik Maribor együttesétől a [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hazai pályán nyert a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Olaj hazai pályán 13 ponttal, 87-74-re nyert a hozzá hasonlóan már szintén továbbjutott [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Bravúros Vasas-továbbjutás
Budapest - A Vasas bravúros győzelmet aratva a legjobb 32 közé jutott a női röplabda Challenge Kupában. tovább »
Férfi kosárlabda EK – Fölényes fehérvári siker Bulgáriában
Budapest - A már továbbjutott Alba Fehérvár magabiztos, 21 pontos győzelmet aratott a bolgár Rilszki Szportiszt [...] tovább »
Magyar-észt – A túlélésért harcol Budapesten a vendégcsapat
Budapest - A szövetségi kapitány szerint elsődleges célja az észt labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása