Frissítve:

Először tartották meg hivatalosan az idősek napját Kínában

Peking, 2013. október 13., vasárnap (MTI) – Hivatalosan először tartották meg Kínában vasárnap az idősek napját. Becslések szerint a világ legnépesebb országában a 60 év felettiek száma idén meghaladja a 200 milliót, 2025-re pedig elérheti a 300 milliót.

hiba beküldése

Az idősek napját, a kilencedik holdhónap kilencedik napját, a “dupla kilenc” ünnepét egyébként 1989 óta megtartották, hivatalossá azonban csak a július 1-jén életbe lépett, idősek jogainak és érdekeinek védelméről szóló törvénnyel tették. A jogszabályt 16 év után módosították. A törvény a családtagok látogatási kötelezettsége mellett például arra is kiterjed, hogy a vállalatoknak – az egymástól távol élők esetében – ezen alkalmakra szabadságot kell biztosítaniuk.

A törvényhozók ösztönzik a gyermekek és a szülők egymáshoz közel élését, ezért a költözést a helyi kormányzatoknak segíteniük kell. Külön cikkely foglalkozik az időskorúak pénzének védelmével. Tilos például a rokonoknak vagy a gyermekeknek elvenniük az öregek pénzét. Azoknak, akik nem tudják magukat egyedül fenntartani, részleges fogyatékkal élnek vagy elmúltak 80 évesek, családjuktól rendszeres agyagi támogatást kell kapniuk.

A jogalkotók kötelezték a megyei szintű kormányzatokat arra, hogy végezzenek kutatást, mérjék fel a közigazgatási területükön élő öregek számát és annak megfelelően építsenek nekik új, kényelmes otthonokat. A régi törvény azzal a passzussal is kiegészült, amely előírja, hogy a nyilvános helyeket, középületeket már a tervezéskor úgy kell kialakítani, hogy az időseket is kiszolgálják. Utalnak ezzel például a korlátokra, kapaszkodókra, pihenőhelyekre és felvonókra.

A konfuciánus értékeket átörökítő kínai társadalom alapvetően fontosnak tartja az idősekről való gondoskodást, de a változó életvitel miatt sokszor kevés figyelmet kapnak az öregek.

A több mint 20 milliós Pekingben a népesség ötöde tartozik a 60 év felettiek táborába. A fővárosban korszerű idősotthonok építésébe kezdtek, az új lakótelepek, lakóparkok kialakításánál kötelező az időseket kiszolgáló létesítmények tervezése. Azok a vállalkozások, amelyek az öregeknek külön szolgáltatásokat nyújtanak, adó- és egyéb kedvezményekben részesülhetnek – nyilatkozta a Hszinhua hírügynökségnek Tai Csün-liang polgármester-helyettes.

Mint mondta, évente ötmilliárd jüant (178 milliárd forintot) különítenek el idősgondozásra, de az öregek számának évi 150 ezres növekedése gondot jelent az önkormányzatnak.

Az idősek napján megjelent cikkek több problémára is felhívják a figyelmet, ezek között van például, hogy az időskorúak 5 százalékánál jellemző a depresszió, további 5 százalék szorongástól, 44 százalékuk pedig álmatlanságtól szenved. A megszólaló szakemberek szerint a pszichológiai tünetekért elsősorban a figyelem, a gondoskodás hiánya a felelős.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
A fényvédők használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát a fiatal felnőttek körében
Washington - A fényvédő krémek rendszeres használata gyermek- és felnőttkorban 40 százalékkal csökkentette a [...] tovább »
Népszerű az egyéjszakás út
Nyíregyháza - A legolcsóbb foglalás ezernyolcszáz forint volt, míg a legdrágább másfél milliónál is többe [...] tovább »
Losonczi mama receptje a hosszú és vidám életre
Igrici - Száznégy éves tapasztalat és fiatalos telepü­lésvezetői lendület, egyenlő élhető Igrici. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. július 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Hódítsuk meg együtt Erdőbényét!
Erdőbénye - A földi javakban gazdag településen kitűnő kirándulóhelyekkel találkozhatunk. tovább »
Belföldi utazásaink során is többet költünk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Gyakrabban megyünk szállodába, mint barátokhoz. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Torna Eb – Kihirdették a férfiak keretét
Budapest - Vecsernyés Dávid, Babos Ádám, Boncsér Krisztián, Ryan Sheppard és Kiss Balázs alkotja a férfi [...] tovább »
Európa Liga – Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest
Budapest/Nyon - Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező [...] tovább »
Szpari – A gólszerzés már jól megy
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus két 3–0-s győzelemmel zárta a felkészülési meccsek sorát. tovább »
Kisvárda Master Good – Négyszer is büntette a bajnok az újonc hibáit
Kisvárda - Vári Barnabás korai kiállítása rányomta a bélyegét a szabolcsi csapat első élvonalbeli meccsére. tovább »
Vízilabda Eb – A kapitány szerint jókor jön a szerbek elleni csata
Barcelona - Märcz Tamás szerint a jövő szempontjából jókor találkozik a magyar férfi vízilabda-válogatott a [...] tovább »
A sportág őshazájában is remekül ütött Bálint
Nyíregyháza - A nyíregyházi golfozó a tizenharmadik helyen zárt és a kontinensbajnokságon folytatja. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása