Frissítve:

Előbb beismerte tettét, aztán külföldre szökött a zempléni díler

A gyanú szerint kábítószert értékesített a férfi - illusztráció A gyanú szerint kábítószert értékesített a férfi - illusztráció
Sátoraljaújhely – Kihallgatása után Új-Zélandra költözött. Hazatért és előzetesbe került az a férfi, aki a gyanú szerint több személynek rendszeresen kábítószert értékesített Sárospatakon és környékén.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság december 27-ig előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint 2016. márciusa és novembere között több személynek rendszeresen kábítószert értékesített Sárospatakon és környékén.

Kábítószeres kellékek

2016. novemberében házkutatást is tartottak a gyanúsított férfinél Sárospatakon, amikor a fáskamrából kábítószergyanús növényi anyagok és olyan tárgyak is előkerültek, amelyek kábítószer impregnálásakor használatosak, illetve annak kimérésére szolgálnak.

Különösen jelentős mennyiség

A gyanúsított ekkor beismerő vallomást is tett, majd ezt követően Új-Zélandra költözött, ahonnan nemrégiben tért haza. A gyanúsított által tartott és kereskedésben felhasznált kábítószer tiszta hatóanyag nemhogy a jelentős, hanem a különösen jelentős mennyiség alsó határát jelentősen meghaladja. A bíróság mindezek alapján indokoltnak tartotta a legszigorúbb kényszerintézkedés, nevezetesen az előzetes letartóztatás elrendelését.

ÉM-SZB

hiba beküldése



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Škoda ütközött a Forddal frontálisan Nyékládházánál, többen megsérültek
Nyékládháza - Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn este a 3-as számú főúton [...] tovább »
Villanyoszlopnak hajtott egy Suzuki Diósgyőrben
Miskolc - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt hétfőn dél előtt Miskolcon az Árpád utcán. tovább »
Kis híján kidöntötte a villanyoszlopot az útról leszaladó autó a 3-ason, sérültek
Szikszó - Árokba hajtott, majd egy villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Szikszó térségében, a 3-as főút [...] tovább »
Autós üldözés az autópályán, elfogás Borsodivánkán
Borsodivánka, Debrecen, Miskolc - Az autópályán üldözték, majd Borsodivánkán értek utol és fogtak el egy [...] tovább »
Libatolvajok rendőrkézen
Ózd - Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, melyet két személlyel szemben lopás [...] tovább »
Eltörte az élettársa orrát Ózdon
Ózd - Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, melyet egy helyi férfival szemben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Soha nem látott tömeg és örömujjongás fogadta a horvát válogatottat Zágrábban
Zágráb - Soha nem látott tömeg és éljenzés fogadta a horvát labdarúgó-válogatottat hétfőn Zágrábban: 120 [...] tovább »
Jó hangulatú, színvonalas röplabdaverseny volt Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei [...] tovább »
EL-selejtező – Supka: sokkal agresszívabb, koncentráltabb játék kell a visszavágón
Budapest - Supka Attila, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint sokkal agresszívabb, [...] tovább »
Futsal NB I – A dobogót célozza meg a Veszprém
Veszprém - Bajnoki dobogós helyezés elérése a cél az 1. Futsal Club Veszprém számára, amelynek négy új [...] tovább »
Bukaresti tenisztorna – Kiesett Jani Réka Luca párosban
Bukarest - Az első fordulóban búcsúzott a Jani Réka Luca, Chantal Skamlova magyar, szlovák kettős a 250 ezer [...] tovább »
BL-selejtező – A Vidi FC vezetőedzője jobb játékot remél a visszavágón
Székesfehérvár - Marko Nikolic, a Vidi FC vezetőedzője az első mérkőzéshez képest jobb játékot remél [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása