Frissítve:

Előadások az elfeledett Teleki téri zsidóságról

Budapest, 2014. szeptember 20., szombat (MTI) – A józsefvárosi Teleki tér elfeledett zsidóságának életéről szóló programsorozatot szervez a Gláser Jakab Emlékalapítvány hétfőtől szerdáig Budapesten, a Kesztyűgyár Közösségi Házban. A háromnapos programsorozaton előadások, workshopok, kiállítás és városi séta is várja az érdeklődőket – közölték a szervezők az MTI-vel.

hiba beküldése

Két éve azzal a céllal hozta létre a Teleki tér 22. szám alatti, ma is működő zsidó stíbel (lakásimaház) alapítványa a Teleki’44 elnevezésű projektet, hogy rekonstruálják a városrész zsidó történelmét és fontosabb eseményeit.

A szervezők tájékoztatása szerint a II. világháborúig több kisebb imaház épült és működött a piac körül, ahol sok zsidó árulta portékáját. Társadalmi összetételük azonban más volt, mint az újlipótvárosi vagy erzsébetvárosi zsidó közösségé, itt főként kevésbé asszimilálódott, alacsonyabb státuszú iparos, kiskereskedő zsidók éltek.

Az Adler Tamás és Lelkes Szilvia által vezetett Teleki’44 projekt tagjai informális kapcsolatokon keresztül kezdtek el életútinterjúkat készíteni az ott élőkkel vagy korábbi lakókkal. Két év alatt mintegy 60 interjút rögzítettek, és emellett levéltári kutatásokat is végeztek.

Hétfőn és kedden különféle előadásokat hallhatnak az érdeklődők – többek között a Teleki tér környékére betelepült zsidók társadalmi státuszáról, a józsefvárosi zsidó múlt történetéről, a helyi kóser kereskedelemről és vendéglátásról.

Szó lesz a pótimaházakról, amelyekből mintegy 40 működött a környéken. Az itt élők ezeket csak különféle ünnepekre béreltek ki, nem egy nagy zsinagóga alá tartoztak, hanem szabad közösségként funkcionáltak. Asszonyok a Teleki téren címmel pedig azokról a nőkről esik szó, akik egyedül maradtak a háborúban.

Az Ellenállók, embermentők, kalandorok című előadáson azokról a nem zsidókról beszélnek, akik 1944-45-ben életük kockáztatásával mentették meg zsidó honfitársaikat. A kutatások során az is kiderült, hogy voltak olyan zsidók, akik nyilasnak öltözve mentették az áldozatokat.

Az előadók között szerepel mások mellett Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatója, valamint Hegedűs Pál és Michael L. Miller, a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatói.

A rendezvény ideje alatt archív családi felvételekből álló kiállítás lesz látható. Szerdán pedig másfél órás sétára hívják a városrészbe az érdeklődőket – olvasható a programot ismertető tájékoztatóban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Német Választások – Nézőpont: Merkel most fizette meg a menekültpolitikája árát
Budapest - Angela Merkel német kancellár most fizette meg bevándorláspolitikája árát - mondta a Nézőpont [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Nem kell engedély a kútfúráshoz
Magyarország - A fennmaradási engedélykéréstől eljutottunk az ingyenes engedélyezésig. tovább »
Tájfajtákat őriznek meg, területet újítanak
Borsod-Abaúj-Zemplén - Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a Zártkerti [...] tovább »
Szaunatörténelmet írtak a debreceni lányok
Soesterbeg - Hetedik helyen végzett a párosok versenyében Szép Boglárka és Végh Tímea a szaunamesterek [...] tovább »
Videó: 30 éve nem esett annyi hó szeptemberben, mint az elmúlt héten
Ausztria, Szlovénia - Hatalmas hóvihar tombolt az osztrák Alpokban. Karintiában egy szállodát teljesen elzárt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Csapatunk ismét bizonyította, hogy egységesen sok mindent el lehet érni”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II, 10. fordulójában vasárnap idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Hatéves debreceni kislány aratott a karate bajnokságon
Debrecen - Hat érmet és egy teljesítmény kupát hozott el a hatéves józsai Őri Panna Krisztina a szerencsi karate [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Újra élen az MTK
Budapest - Az MTK kihasználta a Kisvárda vereségét, 5-2-re legyőzte hazai pályán a Soroksárt, így újra az [...] tovább »
MK: kicsúszott a DVSE kezéből a továbbjutás
Debrecen - Nem sokon múlott, de végül nem került be a legjobb nyolc közé a Debrecen vízilabdacsapata. tovább »
Apagyilkossággal vádolják a szovjet jégkorong-válogatott egykori kapusának lányát
Moszkva - Apja meggyilkolásával vádolta meg a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) annak a [...] tovább »
„Szegény embert az ág is húzza…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában két meccset játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása