Frissítve:

Elmérgesedett a viszony a cseh elnök és a külügyminiszter között a nagykövetek miatt

Prága, 2013. április 6., szombat (MTI) – Elmérgesedett a viszony Milos Zeman cseh köztársasági elnök és Karel Schwarzenberg külügyminiszter között Csehország új szlovákiai nagykövetének személye miatt.

hiba beküldése

Schwarzenberg nem hajlandó elfogadni, hogy Csehország új pozsonyi nagykövete Lívia Klausová, a volt államfő, Václav Klaus felesége legyen, ahogy azt Zeman szorgalmazza.

“Lívia asszony sohasem szolgált diplomáciai poszton, ezért a diplomáciai testület megsértésének tartanám, ha nagykövetet csinálnánk belőle” – nyilatkozta a cseh külügyminiszter a Lidové Noviny című konzervatív napilap szombati kiadásában.

Megjegyezte, hogy Klausová kora is akadály. A külföldi kiküldetés életkori határa 65 év, Klausová pedig az ősszel 70 éves lesz. A hatályos törvények szerint a cseh nagyköveteket a kormány, konkrétan a külügyminiszter javasolja, és az államfő bízza meg tisztségükkel.

A jobbközép cseh kormány még februárban úgy döntött, hogy az új pozsonyi nagykövet Jaromír Plísek, a külügyminisztérium főtitkára lesz. A korábban Csehország budapesti nagyköveti tisztségét is ellátó Plísek hivatalos kinevezésére azonban Václav Klaus akkori államfőnek már nem jutott ideje.

A Právo című független napilap szerint Zeman állítólag személyesen telefonált Jakub Karfíknak, Csehország jelenlegi pozsonyi nagykövetének, hogy Plísek ügyének intézését állítsa le.

Schwarzenberg a szombati Právonak nyilatkozva azt mondta, hogy Zeman az új cseh nagykövetek ügyében az alkotmány által számára kijelölt határok átlépésével próbálkozik.

“Mondjuk úgy, hogy (Zeman) új szokásokat próbál meg bevezetni, amelyek az elnöki rendszerhez közelítenek, ezért mindjárt az elején ki kell mondanom, hogy ez az út nem járható” – jelentette ki a külügyminiszter.

Míg a pozsonyi új cseh nagykövet ügye nincs lezárva, a külügyminiszter jelezte: elfogadja Zeman egy másik javaslatát, hogy a moszkvai nagyköveti posztra Vladimír Remek egykori csehszlovák űrhajóst, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának jelenlegi európai parlamenti képviselőjét nevezzék ki. A prágai sajtó egy része ugyanakkor megkérdőjelezte, hogy betölthet-e ma egy kommunista ilyen fontos diplomáciai posztot.

“Értelmes és tapasztalt ember (Remek), ismeri Oroszországot” – állítja Schwarzenberg. A fenntartásokra reagálva elmondta: a demokrácia határain belül kell maradni “….a kommunisták erős párt, a választások után közvetlen vagy közvetett koalíció révén valószínűleg a kormányban lesznek. Ezzel számolni kell” – jelentette ki a külügyminiszter.

Kifejtette, hogy már korábban több nagykövetet javasolt még Václav Klausnak, de ezek kinevezése “a viták miatt” jelenleg le van blokkolva. Csehország izraeli nagyköveteként Alexandr Vondra volt védelmi minisztert szeretné látni Schwarzenberg. Meglátjuk, hogy Zeman jóváhagyja-e valamelyik javaslatot – jegyezte meg.

A Právo értesülése szerint a cseh államfő pozsonyi látogatása során pénteken azért találkozott Peter Weiss-szel, Szlovákia budapesti nagykövetével, mert Weiss rövidesen elhagyja a magyar fővárost és Szlovákia prágai nagykövete lesz.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása