Frissítve:

Ellenzéki egyeztetés – Mesterházy: legkésőbb a jövő hét végére lezárulnak az egyeztetések

Budapest, 2014. január 9., csütörtök (MTI) – Csütörtökön még csak a hivatalos tárgyalásokat előkészítő megbeszélés zajlott le, de Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok között zajló egyeztetések.

hiba beküldése

Ezt a szocialisták pártelnöke csütörtök este, az MSZP székházából távozóban mondta a rá várakozó újságíróknak.

A politikus közölte, hogy a megbeszélésen rajta kívül az Együtt-PM részéről Bajnai Gordon, a választási szövetség vezetője, illetve Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a Demokratikus Koalíciótól pedig Gyurcsány Ferenc pártelnök vett részt.

Az egyeztetést “konstruktívnak és jó hangulatúnak” nevezte Mesterházy Attila. Azt mondta, véleménye szerint a találkozót rövid időn belül folytatni tudják a hivatalos tárgyalásokkal, de a későbbi megbeszélések időpontját nem közölte. Az ezt firtató felvetésre csak annyit mondott: “nemsokára”.

Szavai szerint csütörtökön minden kérdés “az asztalra került”, de mint mondta, nem látott olyan akadályt, amely “lehetetlenné tenné a nagyon rövid időn belüli megállapodást”.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc kaphat-e befutó helyet a közös listán, azt kérte, hogy részletkérdésekre hadd ne kelljen felelnie. Hozzátette: nem lát olyan problémát, amelyet ne lehetne megoldani.

Egyelőre abban az ügyben is türelmet kért, hogy az MSZP és az Együtt-PM hány képviselő-jelölti helyet ad át a DK-nak. Úgy fogalmazott: viszonylag nyugodt légkörben és nem a nagy nyilvánosság előtt szeretnék folytatni a tárgyalásokat, mert érzékeny tartalmi, formai és személyi kérdésekről van szó.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Áder János Nyíregyházán: “A természet ismételten megnyomta a vészcsengőt”
Nyíregyháza – Soha nem látott tűz pusztított Kalifornia államban, a hosszú napokig tartó természeti [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Programokkal is várja a családokat a BabaMama Expón az Emmi
Budapest - Információs anyagokkal, családoknak szóló programokkal és gyerekfoglalkoztatóval várja a [...] tovább »
A macedón miniszterelnök felvetette annak lehetőségét, hogy Gruevszkit elrabolták
Belgrád/Szkopje - Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint lehetséges, hogy hivatali elődje, Nikola [...] tovább »
Orbán: összefogásra van szükség a közép-európai országok között
Dunaszerdahely - Ma már mindenki látja, hogy összefogással és egymás támogatásával békésebb és jobb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi KC – Megszerezték idénybeli első hazai győzelmüket
Nyíregyháza - Pénteken a bajnokság 8. fordulójában a Kecskemétet fogadta a Nyíregyházi KC NB I B-s csapata. A [...] tovább »
Fogasy: Nehéz feladat volt
Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövőévi magyar Európa-bajnoki futam [...] tovább »
Harminchárom éves volt a szkanderes
Ukrajna - Harminchárom esztendősen, autóbalesetben életét vesztette Andrij Puskar 14-szeres világbajnok ukrán [...] tovább »
Két válogatott kézilabdázó is szerződést hosszabbított Érden
Érd - Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is szerződést hosszabbított az Érd HC női kézilabdaklubbal. tovább »
Magyar-finn – Pátkai visszatért a klubjához
Budapest - Pátkai Máté visszatért klubjához, mivel sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára vasárnap a [...] tovább »
Nem pomponrázással világbajnok
Nyíregyháza - A 23 éves nyíregyházi lány a magyar egyetemi cheerleader-válogatottal lett a világ legjobbja. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása