Frissítve:

Eljuthatnak a Nobel-átadóra a miskolciak

A konferencián A konferencián - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A házigazdák két Fannija is továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe.

hiba beküldése

Diáköröm töltötte be nemrég a Lévay Gimnázium Szalay Sámuel Dísztermét, hiszen csaknem harminc fiatal bizonyította, hogy tudományos képességekkel rendelkezik és ezért komoly lehetőségekhez jut, amelyek között például ott van a címben jelzett Nobel-díj átadásán való részvétel.


Külön öröm, hogy a lehetőséget megszerzők között ott van a házigazda intézmény két Fannija, Grolmusz Fanni a 12/C-ből és Varga Fanni a 10/E-ből. Joggal voltak elégedettek a díjátadón.

A legmagasabb szinten

A Kutató Diákok Mozgalma volt a kezdeményezője, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diák­otthon pedig a házigazdája a napokban a XVII. Tudok Élet- és Környezettudományi Konferenciájának. A Prof. Dr. Csermely Péter által alapított mozgalom 1999. óta szervezi meg rendszeresen a „kutató diákoknak” versenyzési lehetőséget biztosító konferenciát, amelynek rangját jelzi, hogy fővédnöke Áder János köztársasági elnök, támogatója pedig a Magyar Tudományos Akadémia.


A Lévayban megrendezett konferencián a résztvevő ifjú diákkutatók az első nap Egészségtudomány, Biológia (mikrobiológia, állattan és etológia), Környezettudomány és környezetvédelem, valamint Ökológia és természetvédelem szekciókban mérték össze felkészültségüket. A második nap, szombaton Kísérletes orvostudomány, Farmakológia és molekuláris biológia, valamint Molekuláris és sejtbiológia szekciók ifjú tudósai mutatták be előadásaikat.


A Lévayban megrendezett konferencián ezúttal 45 különböző tanulói kutatómunkával ismerkedhetett meg a zsűri összesen 52 tanuló előadásában. A kutató diákok és felkészítő tanáraik az ország minden területéről érkeztek, számos egyházi és állami intézményt képviseltek.

Igazi lehetőség

A szakmai zsűri szekciónként három-három kutatást juttatott tovább a Kárpát-medencei döntőbe. A döntőbe jutott kutatások nagy lehetőségeket biztosíthatnak a diákoknak, mert az ott díjazottak kijuthatnak a Nobel-díj átadójára Stockholmba, elindulhatnak az egyetemi OTDK­-n, illetve az első díjért 20, a nagydíjért 30 felvételi többletpontot kapnak.


A Lévay tudós diákjai közül Grolmusz Fanni 12/C osztályos tanuló az Egészségtudomány szekcióban első helyen, ugyanő és Varga Fanni 10/E osztályos tanuló a Farmakológia szekcióban 2. helyen jutottak a döntőbe.

– ÉM-SZB –


Döntőbe jutottak

Egészségtudomány

1. Grolmusz Fanni, 2. Balog Dóra, 3 Zsigmond Anna.

Ökológia és természetvédelem

1. Kis Szabolcs, 2. Gucsik Bence, 3. Csigi Gergely Imre.

Biológia (mikrobiológia, állattan és etológia)

1. Kokas Márton, 2. Tardos Tamás, 3. Kepler Tamara és Nagy Borbála.

Különdíj: Bányász Ádám.

Környezettudomány és környezetvédelem

1. Dékány Lea, 2. Rappay Bence Zsolt, 3. Feczkó Botond.

Molekuláris és sejtbiológia

1. Lovas Virág, 2. Polgár Patrik Zoltán, 3. Noszály Bettina Blanka és Hahn Viktória.

Kísérletes orvostudomány

1. Szatmári Réka, 2. Hinnah Barbara, 3. Grób László, Lászlóffy Júlia és Arany Eszter.

Farmakológia és molekuláris biológia

1. Csák Máté, 2. Grolmusz Fanni és Varga Fanni, 3. Novák Blanka.



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Utánam, kalandtúrára fel, srácok! – folytatás
Miskolc - Minden korosztály számára találnak kikapcsolódási lehetőségeket. tovább »
Rétvári: idéntől szigorúbb szabályok szerint lehet iskolai buszos kirándulásokat szervezni
Budapest - Idén januártól szigorodtak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok, a változtatás [...] tovább »
Mabisz: nagyobb biztonságban lehetnek az utasok az utazásszervezők csődjekor
Budapest - Két részre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka július 1-jétől, az egyik [...] tovább »
Zárva volt a disco, taxisra támadtak Miskolcon
Miskolc - Garázdaság miatt felelhetnek a bíróságon azok a férfiak, akik egy miskolci taxisofőrt inzultáltak. tovább »
Népszerűek a „szociális” szörpök és a lekvárok Trizsen
Trizs - Rövidesen átadják a gyümölcsfeldolgozót, ami jelentős mérföldkő lesz a gyártás során. tovább »
Megújult köntösben a héti szikvíz
Hét - Kapacitásbővítésen és a géppark megújításán dolgoznak a kisvállalkozásnál. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Komlósi Péter azt hitte, maradt még étvágya a fiúknak
Debrecen - A tréner úgy köszönhetett le a DVSE éléről, hogy csapatával teljesítette a kitűzött célt. tovább »
A BL-döntőben azért nagyobb iram lesz
Debrecen - Az egykori gólvágó, Kerekes Zsombor örülne neki, ha többször állhatna össze a DVSC Öregfiúk alakulata. tovább »
Megkérdeztük a kisvárdai játékosokat: Hogyan élte meg a feljutást?
Kisvárda - Brana Ilics,csatár: Szerbiában a Rad Beograddal jutottunk az élvonalba, abban a csapatban éppúgy [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár bejutott a negyeddöntőbe
Nürnberg/Budapest - A selejtezőből főtáblára került Stollár Fanny bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár [...] tovább »
FTC vs. DVTK – Vonattal utaznak a diósgyőri ultrák
Miskolc - "Nekünk nem számít hogy hol állunk! Mi mindig ott vagyunk, és a legnagyobb bajban is képesek vagyunk [...] tovább »
Előnybe lőtték magukat a böszörményi futsalosok
Hajdúböszörmény - Harmadjára mérkőzött meg a női futsal NB I döntőjében a Hajdúböszörményi TE és az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása