Frissítve:

Elhunyt Szalai Annamária – Koltay: szeretettel őrizzük meg szívünkben az NMHH elnökét

Budapest, 2013. április 12., péntek (MTI) – Szeretettel őrizzük meg szívünkben Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökét, és mindenki mást is erre kérünk – mondta Koltay András, a médiatanács tagja pénteken Budapesten, a hatóság rendezvényén.

Koltay András a fiatalkorúak és a gyermekek médiabeli megjelenítéséről és szerepeltetéséről szóló szakmai beszélgetésen úgy fogalmazott: olyan téma kedvéért gyűltek össze, amely Szalai Annamária számára a legkedvesebb volt a médiaszabályozással kapcsolatban, így ő is azt kívánná, hogy ebben az ügyben “úgy tegyük tovább a dolgunkat, mintha köztünk lenne”. A hatóság pénteken közölte, hogy hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, akit 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos vonatbaleset történt Szegeden
Szeged/Budapest - Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este, Szeged és Kiskundorozsma között [...] tovább »
December 31-ével zárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítése
Budapest - December 31-ével lezárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítésének projektje, amelynek [...] tovább »
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta a Polgári Magyarországért díjat
Budapest - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kapta az idei Polgári Magyarországért díjat. A [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
BM: a rendőrség higgadt maradt, nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot
Budapest - A Belügyminisztérium (BM) szerint - az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása