Frissítve:

Elhunyt Kálmán Rudolf villamosmérnök, matematikus

Budapest – Elhunyt Kálmán Rudolf villamosmérnök, matematikus, a modern rendszerelmélet tudományának kiemelkedő alakja. A Kálmán-szűrő “atyját” 86 éves korában, július 2-án érte a halál – közölte a Magyar Tudományos Akadémia kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

Gyermekéveiben a második világháború viharai elől családjával az Egyesült Államokba menekült és ott telepedett le, így ott tanulhatott az akkori matematikai-műszaki világ nyugati parti úttörői között.

1953-ban végzett a massachusetts-i műegyetemen (MIT), majd a Stanford és a Florida Egyetemeken tanított, 1973 óta a Svájci Szövetségi Műszaki Főiskola professzora volt.

A navigációs rendszerek matematikai tervezésének fejlesztése során dolgozta ki a ma már a nevét viselő Kalman-szűrőt. Ez egy matematikai módszer, amely a mérési hibák kiszűrésére alkalmas.

A szűrőt 1963-ban az ember nélküli amerikai Hold-szondánál alkalmazták először, és azóta is az űreszközök irányításának általánosan használt eleme. Napjainkban használatos a meteorológiai előrejelzések, a GPS, a célkövető radarok, de például közgazdasági idősorok számításánál is.

Kutatási területei közé tartozott még az irányítás-, a hálózat- és az információelmélet, a matematikai statisztika, a variációszámítás és a nemlineáris dinamikus rendszerek.

Több neves külföldi akadémia dísztagsága mellett az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete tanácsának is tagja volt, Magyarországon kutatószobát is tartottak fent számára.

1976 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja volt, 1985-ben megkapta a rendszerek általános megismerését szolgáló munkájáért a Kiotó Díjat, 2008-ban az amerikai mérnöki akadémia Charles Stark Draper-díját, amelyet a mérnöki Nobel-díjként tartanak számon. 2009-ben Barack Obama amerikai elnöktől vehette át az Egyesült Államok legfontosabb tudományos elismerését, a Nemzeti Tudományos Érmet.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 7. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. február 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Sokat elárul rólunk a kávénk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kávéválasztási szokásunk sokat elárul személyiségünkről. tovább »
Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven Zeneszerzőversenyre
Budapest - Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre [...] tovább »
Átadták a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat
Budapest - Kató Ibolya, az erdélyi, illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) vezetője [...] tovább »
A padlófűtésnek több az előnye, mint a hátránya
Budapest - Mindig az adott körülményekhez illik a leg­ideálisabb megoldás. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Közel állt a bravúrhoz a listavezető ellen a DVSE
Debrecen - Egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Debrecen a veretlen OSC-től. tovább »
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása