Frissítve:

Elhunyt a titói Jugoszlávia utolsó védelmi minisztere

Belgrád, 2014. november 3., hétfő (MTI) – Meghalt Veljko Kadijevic, a titói Jugoszlávia utolsó védelmi minisztere – jelentette hétfőn a szerb sajtó.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) híradójának beszámolója szerint a 89 éves tábornok vasárnap Moszkvában hunyt el.
Kadijevic 1988 és 1992 között volt Jugoszlávia hadügyminisztere, és ő állt a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) élén a horvátországi háború idején, amikor a jugoszláv katonaság megtámadta Vukovárt. A JNA a vukovári kórházból 261 embert hurcolt el a közeli Ovcarába, ahol kivégezték őket. A harcoknak több ezer áldozata volt, köztük legalább 1800 civil.

Horvátország Kadijevicet háborús bűnökkel vádolta, és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A tábornok azonban 2001-ben Oroszországba szökött a hágai Nemzetközi Törvényszék idézése elől, ahol menekültstátust kapott, majd Dmitrij Medvegyev akkori elnök közbenjárására 2008-ban orosz állampolgárságot kapott. Zágráb kiadatási kérelmét Moszkva többször is megtagadta.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál a Müpában
Budapest - A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál, amelyen komoly- és [...] tovább »
Videó: Miért gondolta bárki is, hogy ennek jó vége lesz?
Nuncsakus szerencsétlenkedés, rövid életű drón és egy rettenetesen félrement kötélhúzás: a hét topfailjeit [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német hírportál a magyar-német kapcsolatokról
Berlin - A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról [...] tovább »
9 sztár, akinek cseppet sem átlagosak a szülei
A szüleid még akkor is nagy hatással vannak az életedre és a személyiségedre, ha egyébként nem állsz túl [...] tovább »
Megtalálták a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó részét
Boulder - Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó [...] tovább »
Olasz-holland duó veszi át a Berlinale vezetését
Berlin - Egy olasz és egy holland filmes szakember, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek veszi át a Berlini [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása