Frissítve:

Elhalasztották az ítélethirdetést Mubarak perében

Kairó, 2014. szeptember 27. Mubarak-párti tüntetők a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perében hozott ítélet elnapolása után a bírósági épület előtt Kairóban 2014. szeptember 27-én. Mubarak ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészes több száz békés demonstráló meggyilkolásában, valamint hogy 2011-ben elrendelte több mint 800 tüntető megölését a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során. Kairó, 2014. szeptember 27. Mubarak-párti tüntetők a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perében hozott ítélet elnapolása után a bírósági épület előtt Kairóban 2014. szeptember 27-én. Mubarak ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészes több száz békés demonstráló meggyilkolásában, valamint hogy 2011-ben elrendelte több mint 800 tüntető megölését a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során. - © MTI Fotó: Máté Bence
Kairó, 2014. szeptember 27., szombat (MTI) – Nem született döntés szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölte meg a tárgyalást vezető bíró. A tárgyalásnak helyet adó kairói rendőr akadémiánál összeverekedtek a Mubarak kivégzését és szabadon engedését követelők.

hiba beküldése

Mubarak, Habíb el-Adli volt belügyminiszter és az exelnök hat tanácsadója ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészesek több száz békés demonstráló meggyilkolásában. A bíróságnak egyebek mellett arról kell állást foglalnia, hogy Mubarak 2011-ben elrendelte-e több mint 800 tüntető meggyilkolását a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során.

A bíró a szombati meghallgatás elnapolása előtt közölte, hogy nem tudták befejezni a 160 ezer oldalra rúgó bizonyítékok áttekintését.

A 2011 januárjában kirobbant forradalom által lemondásra kényszerített Mubarak és két fia, továbbá Huszein Szálem szökésben lévő üzletember ellen ezen kívül egy korrupciós ügyben is eljárás folyik. A vádpontok között szerepel közpénzek pazarlása és az, hogy Egyiptom számára kedvezőtlen gázügyleteket kötöttek Izraellel, amelyek keretében a világpiacinál jóval alacsonyabb áron nagy mennyiségű földgázt szállítottak a zsidó államnak.

Az egyiptomi sajtóban az “évszázad pereként” emlegetett eljárásban első fokon Mubarakot és Adlit huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, de 2013 februárjában a kairói semmítőszék a per újratárgyalását rendelte el.

Számos mozgalom előre bejelentette, hogy szombaton tömegesen az utcára vonul, mert attól tartanak, túl enyhe ítélet születik, vagy esetleg még szabadlábra is helyezik a megbuktatott elnököt. A tárgyalás helyszínéül szolgáló kairói rendőr akadémia előtt mindazonáltal alig több mint százan gyűltek össze, a legtöbben azért, hogy a három évtizeden át hatalmon lévő autokrata elnök azonnali szabadlábra helyezéséért demonstráljanak.

A fokozott rendőri jelenlét ellenére a 86 esztendős exelnök kivégzését követelő tüntetőknek sikerült utat törniük a Mubarak-pártiakhoz, és ezt követően heves verekedés tört ki a két tábor között. A biztonságiak tucatnyi embert őrizetbe vettek.

– Máté Bence, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Akik tökélyre fejlesztették a kamera előtti bénázást
Reméljük, a most következő emberek azért tanultak valamit saját hibáikból. A Failarmy szokásos heti [...] tovább »
10 film, ami nem ábrázolja túl jól a történelmet
A történelmi filmek legfőbb vonzereje, hogy teljesen berántják a nézőt egy adott korszak eseményeibe. Éppen [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Olaszország ismét a menedékkérők szétosztására szólította fel az EU-t
Róma - Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter [...] tovább »
Medvét ütött el egy kisteherautó a romániai A1-es autópályán
Kolozsvár - Medvét ütött el egy kisteherautó a romániai A1-es autópályán Nagyszeben közelében - számolt be [...] tovább »
Augusztus 20. – Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal ünnepelnek a magyarok
Washington - Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi ifjúsági vízilabda-vb – Bronzérmes a magyar válogatott
Szombathely - A házigazda magyar válogatott bronzérmet nyert a szombathelyi férfi ifjúsági [...] tovább »
Tour de Hongrie – Belletti diadala, Holleré az utolsó szakasz
Kazincbarcika - Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi [...] tovább »
Cikos a gyűrűs közjátékról: „a jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom”
Debrecen - Kezdőként lépett volna pályára a DVSC hátvédje, Erik Cikos a pénteki, MTK elleni találkozón, de [...] tovább »
Tiszaújvárosi triatlon bajnoki érmek és értékes helyezések Pécsről
Tiszaújváros - Négy aranyérem mellett dobogós helyezéseket érdemeltek ki a Tiszaújvárosi Triatlon Klub [...] tovább »
Tour de Hongrie – Belletti sikere
Kazincbarcika - Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi [...] tovább »
Dárdai Pál csapata kölcsönvette a Liverpool szerb középpályását
Liverpool/Berlin - Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC egy szezonra kölcsönvette Marko Grujicot, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása